Pesti Srácok

Az IMF vezérigazgatója szerint az amerikai vámok jelentős kockázatot jelentenek

Az IMF vezérigazgatója szerint az amerikai vámok jelentős kockázatot jelentenek

A Donald Trump amerikai elnök által bejelentett átfogó vámok jelentős kockázatot jelentenek a világgazdaságra egy olyan időszakban, amikor a növekedés lassú - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője csütörtöki nyilatkozatában.

Kristalina Georgieva szerint fontos elkerülni az olyan lépéseket, amelyek tovább károsíthatják a világgazdaságot. Egyben felhívást intézett az Egyesült Államokhoz és kereskedelmi partnereihez, hogy konstruktívan működjenek együtt a feszültségek csökkentése érdekében.

Az IMF vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy

Majd hozzátette

PestiSracok facebook image

Kristalina Georgieva kijelentette, hogy az IMF a bejelentett vámokról akkor ad majd értékelést, amikor a Valutaalap és a Világbank tagjait és részvényeseit tömörítő, április 21-26. között Washingtonban megrendezésre kerülő ülésen közzéteszi a világgazdasági kilátások frissített változatát.

Georgieva hétfőn a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, hogy Trump széles körű vámok kivetésére irányuló törekvése nagy bizonytalanságot okoz és csorbítja a bizalmat, de nem valószínű, hogy rövid távon recessziót vált ki. Az IMF valószínűleg kissé csökkenteni fogja a gazdasági kilátásokat, hozzátéve, hogy "nem látunk recessziót a láthatáron".

Forrás/Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.