Pesti Srácok

Az iraki biztonsági erők kiszabadították az elrabolt német művészeti kurátort

Az iraki biztonsági erők kiszabadították az elrabolt német művészeti kurátort

Az iraki biztonsági erők kiszabadították azt a német állampolgárságú művészeti kurátort, akit néhány nappal korábban raboltak el a közel-keleti ország fővárosában, Bagdadban – jelentette be Jahja Raszúl iraki katonai szóvivő pénteken. Raszúl nem árult el részleteket a műveletről.

Az 50 éves Helle Mewis a bagdadi művészeti élet egyik közismert szereplője. A nőt munkahelye, a Bejt Tarkíb művészeti központ elől hurcolták magukkal ismeretlen fegyveresek hétfő este. Helle Mewis hét éve él Bagdadban, és iraki művészekkel, értelmiségiekkel, illetve politikusokkal is kapcsolatban áll. A kurátor baráti köre és a német kormány is fokozott nyomást gyakorolt az iraki kormányra és a biztonsági erőkre a nő felkutatása érdekében. Mewis szabadulását egyik barátja, Szirka Szarszam aktivista is megerősítette.

Egyelőre nem tudni, hogy melyik csoport és miért fogta el Mewist. Az emberrablással eddig egy Iránhoz hű síita milíciát, a Katáib Hezbollahot, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet gyanúsították. A Katáib Hezbollah cáfolta, hogy köze lett volna a történtekhez.

Helle Mewis hangos támogatója volt azoknak a kormányellenes megmozdulásoknak, amelyeken egyebek között az Irakban garázdálkodó, elszámolással senkinek nem tartozó fegyveres csoportok ellen emeltek szót. Az elmúlt időszakban számos olyan aktivistát raboltak el Irakban, akik részt vettek a tiltakozások megszervezésében, vagy felszólaltak azokon.

PestiSracok facebook image

Irakban Szaddám Husszein diktátor 2003-as megbuktatása óta több német állampolgárt raboltak el. 2005-ben Susanne Osthoff régész került emberrablók kezébe, ő 23 nap után szabadult. 2006-ban egy lipcsei gyár két szakemberét, Thomas Nitzschkét és René Bräunlicht ejtették foglyul. Több hónappal később szabadultak csak ki. 2007-ben a német állampolgárságú Hannelore Krausét és akkor húszéves fiát, Sinant rabolták el Bagdadban. Az anyát elengedték, de azt nem tudni, hogy Sinan él-e még.

Forrás: MTI; Vezető kép: Euronews/AP

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.