emberrablás
Három kamasz fiút próbálhattak elrabolni Győrben – A PS-nek mesélt az egyik édesanya
Még mindig nem vagyok túl a reggeli sokkon – mondta a PesiSrácok.hu-nak Rozália, a három fiú egyikének édesanyja, akiket állítólag idegen férfiak próbáltak meg elrabolni csütörtökön reggel a buszmegállóból. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak, amikor hívott a fiam és zihálva beszámolt a filmbe illő üldözésükről – idézte fel az asszony, aki most érzi át igazán, milyen jó, hogy kicsi koruktól arra nevelte a gyermekeit, ne álljanak szóba idegennel, és ha valaki gyanúsan közeledik feléjük, fussanak és kiabáljanak segítségért. A 14–15 éves fiúkat elmondásuk szerint az Árkád közelében lévő buszmegállónál szólította le két idegen, 30–40 év közötti férfi, és arra akarták rávenni őket, hogy szálljanak be az autójukba. A perceken át tartó jelenet végén a fiúk a szeszgyár portaszolgálatára menekültek be, azóta pedig a rendőrséget is értesítették a történtekről. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ismét akcióban az antifa: most egy konzervatív újságírót vertek zászlórúddal
A portlandi rendőrség nem csinált semmit az antifa nő ügyében.