Pesti Srácok

Az Iszlám Állam harcosai támadtak meg egy mozambiki kikötővárost

Az Iszlám Állam harcosai támadtak meg egy mozambiki kikötővárost

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kötődő fegyveresek támadást indítottak egy kulcsfontosságú észak-mozambiki kikötővárosért – írta szerdai közleményében a mozambiki erők vezérkara.

A terroristák az elmúlt héten megpróbálták elfoglalni Vila de Mocímboa da Praiát, beszivárogtak a helyi közösségekbe, és több támadást hajtottak végre – állt a közleményben. Jelenleg is folynak a harcok a biztonsági erők és a szélsőségesek között, akik élő pajzsként használják a polgári lakosságot. A tájékoztatás szerint a hadsereg eddig 59 terroristával végzett, és felszámolta a lázadók hat táborát. Alex Vines, a Chatham House kutatóintézet Mozambik-szakértője a dpa német hírügynökségnek elmondta: a szélsőségesek egyre magabiztosabbak és szervezettebbek, miközben a kormányerők tűrő- és teljesítőképességük határán vannak. Vines aláhúzta: a támadás nem érte váratlanul a kormányt, mert már jó ideje zajlik a kötélhúzás a hadsereg és az iszlamisták között Cabo Delgado tartományban. Az összecsapások 2017-ben kezdődtek a gazdag földgázkészlettel rendelkező térségben. A szélsőségesek falvakra támadtak, és több tucat embert kegyetlenül meggyilkoltak. A helyi iszlamisták később hűséget fogadtak az Iszlám Államnak.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?