Pesti Srácok

Az MSZP-s vezetésű Szegeden csak a Hit Gyülekezetének jár egyházi támogatás

Az MSZP-s vezetésű Szegeden csak a Hit Gyülekezetének jár egyházi támogatás

Közpénzből újíttatta fel a saját háza és a Hit Gyülekezete közösségi háza közti utat Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere. A közösségi ház négy éve még a város egyházügyi alapjából kapott támogatás segítségével épült fel, később viszont Botka zárolta, majd megszüntette az alapot.

Nemrég saját közösségi oldalán adta hírül büszkén Szeged polgármestere, hogy 300 millió forint saját forrásból újítják fel a város utcáit és járdáit. A legsürgősebb felújításra kijelölt útszakaszok közé bekerült a Botka László és a Hit Gyülekezete helyi közösségi háza közti út is. Minderről a baloldali többségű városüzemeltetési bizottság döntött még márciusban, figyelmen kívül hagyva számos, jóval rosszabb állapotú szegedi útszakaszt.

Külön érdekesség a történetben, hogy a Hit Gyülekezete szegedi közösségi központját maga Botka László avatta fel 2012 májusában. A gyülekezet lelkésze pedig nem más, mint Joób Márton MSZP-s önkormányzati képviselő édesapja, Joób István. Az egyház egyébként még 2006-ban vásárolta meg az önkormányzattól a lepusztult állapotú ingatlant. A közösségi házat aztán négy év alatt húzták fel, részben a város egyházügyi alapjából kapott támogatás segítségével.

Más egyházak nem kapnak támogatást

PestiSracok facebook image

Az egyházak helyi közösségei számára közvetlen, címkézett támogatást lehetővé tevő egyházi keretet másfél évtizednyi fennállás után Botka László zárolta 2014-ben, majd meg is szüntette. Ez ellen a helyi jobboldal nemcsak tiltakozott, de a KDNP 2015-ben és 2016-ban is költségvetési módosító indítványt nyújtott be annak visszaállítására, ezt azonban a polgármestert támogató baloldali többség minden alkalommal lesöpörte.

Forrás: Szegedma.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?