Pesti Srácok

Az NBC véletlenül letolvajozta Zelenszkijt és Macront

Nem tudjuk, hogy szerkesztői baki történt, vagy már az NBC is Putyin ügynökeit alkalmazza, de zseniális felvétel született Emmanuel Macron és Volodimir Zelenszkij vasárnapi találkájáról. A közvetítés felelősei ugyanis éppen a két elnök ölelésére időzítettek egy reklámot a század legnagyobb tolvajairól szóló sorozatról.

Great Thieves of the 21st Century, azaz a 21. Század Nagy Tolvajai, ez a címe az NBC egyik új sikersorozatának, amely, mint címéből is látszik olyan szélhámosokról, tolvajokról és általában bűnözőkről szól, akik napjainkban a legnagyobb szajrékat akasztották le. Biztosan izgalmas bűnügyi műsor lehet, nincs is ezzel semmi baj.

A baj az időzítéssel van. Pontosabban a műsort hirdető reklám időzítésével. Történt ugyanis, hogy vasárnap Párizsban találkozott Emmanuel Macron és Volodimir Zelenszkij, s mikor a két államfő mint századunk Akhilleusza és Patroklosza egymást átölelve biztosították a nézőket arról, hogy Ukrajna még mindig fontos a franciáknak, a nyilván orosz propagandán szürcsölő szerkesztő bevágta a sarokba a fent említett műsor reklámját.

Mondhatnánk, hogy ez csak egy baleset volt, de tudjuk jól, a médiában nincsenek véletlenek...

PestiSracok facebook image

Fotó: Telegram

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.