Pesti Srácok

Az Ökotárs elnöke szerint nincsenek alátámasztva a Kehi vádjai

Az Ökotárs elnöke szerint nincsenek alátámasztva a Kehi vádjai
Móra Veronika és Arild Moberg Sande, a norvég nagykövetség követtanácsosa. Minden fronton ellenállnak. Fotó: index.hu

Az Ökotárs Alapítvány igazgatója szerint lehetetlen érdemben reagálni a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által készített jelentésben szerepelő tényekkel alá nem támasztott vádakra.

Móra Veronika csütörtökön reagált az MTI-nek a szerdán nyilvánosságra hozott Kehi-jelentésre. Azt mondta, "nagyon nehéz, sőt lehetetlen érdemben reagálni általánosságokban megfogalmazott, tényekkel alá nem támasztott vádakra". Ha úgy találták, hogy szabálytalanságok történtek, akkor le kellett volna írni: ki, mit követett el milyen összegben - tette hozzá.

Móra Veronika a dokumentumot nem is nevezné jelentésnek. Egy érdemi vizsgálati jelentésben konkrétumok vannak és nem szerepelnek olyanok, hogy "előfordult az is", "megtörtént az is", illetve "volt olyan eset is" - jegyezte meg. Közölte, az egész Kehi-eljárás jogszerűségét a kezdetektől fogva vitatták, "soha nem kaptak érdemi magyarázatot" arra, hogy milyen jogi alapon vizsgálódnak.

PestiSracok facebook image

Móra Veronika arról is beszélt, ők is sajtóból értesültek, hogy lezárult a Kehi vizsgálata és a kormány honlapján közzétett anyagokból tudnak tájékozódni. Mint mondta, ezt eleve jogsértőnek találják, ugyanis a Kehi működésére vonatkozó jogszabály előírja, a vizsgálati jelentést az ellenőrzött szervvel meg kell osztani, hogy az észrevételeket tehessen. Ez nem történt meg - fűzte hozzá. Arról, hogy terveznek-e jogi lépéseket, Móra Veronika egyelőre nem tudott nyilatkozni, azt mondta, hogy az ügyben egyeztetnek.

A Norvég Civil Támogatási Alap ügyében a Kehi lezárta a vizsgálatot: a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot. A hivatal szerdán közölte: az Ökotárs Alapítvány tevékenységével és a támogatások felhasználásával kapcsolatban felmerül a hűtlen kezelés, a költségvetési csalás, a magánokirat-hamisítás és a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja. Az ügyekben feljelentést tesz a Kehi.

Forrás: MTI

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.