Pesti Srácok

Az olasz baloldali vezér visszatérne a bukás után, mert nem gyáva

Az olasz baloldali vezér visszatérne a bukás után, mert nem gyáva

Tévedés volt nem észrevenni, hogy az olaszok nem az alkotmányos reformokról, hanem róla voksolnak – nyilatkozta Matteo Renzi volt olasz kormányfő. Mint hangoztatta, az alkotmányos reformokról szóló szavazás elvesztését "égető kudarcként" élte meg, kezdetben még a politikai visszavonulás is felmerült benne, most viszont készen áll a visszatérésre, "mivel csak a gyáva menekül a nehéz pillanatokban"

Ordító tévedésnek nevezte a december 4-i népszavazáshoz fűzött reményeit Matteo Renzi, a több mint egy hónapja lemondott olasz kormányfő a La Repubblica napilapban vasárnap megjelent interjúban. Ezzel egy időben az ellenzéket vezető Silvio Berlusconi is nyilatkozott. Matteo Renzi elismerte, hogy a referendum elvesztését "égető kudarcként" élte meg. Kezdetben még a politikai visszavonulás is felmerült benne, most viszont készen áll a visszatérésre, "mivel csak a gyáva menekül a nehéz pillanatokban" - hangoztatta.

A volt olasz miniszterelnök először nyilatkozott december 7-i távozása óta, amely a három nappal korábbi népszavazáson elszenvedett vereségét követte. Az alkotmányos népszavazáson résztvevők mintegy hatvan százaléka nemet mondott a kormányfő szorgalmazta reformokra, miközben Renzi éppen ezek megvalósításához kötötte maradását.

Matteo Renzi úgy látja, tévedés volt nem észrevenni, hogy az olaszok nem az alkotmányos reformokról, hanem róla voksolnak. A politikus szerint a miniszterelnök-ellenes hangulatot a csődbe ment olasz bankok miatti aggodalom is táplálta. Politikai visszatérése első lépéseként Matteo Renzi az általa vezetett balközép Demokrata Párt (PD) átalakítását jelölte meg, valamint a következő olasz parlamenti választásokra való készülést. A PD novemberben választ új főtitkárt. Matteo Renzi kijelentette, nem sietteti az előrehozott parlamenti választásokat, és nem tart az ellenzéki Öt Csillag Mozgalomtól (M5S), amely "nem egy párt, hanem egy algoritmus". Az M5S választási győzelme "átok lenne, de nem fog bekövetkezni, mivel az olaszok mindig józan ésszel döntenek az urnáknál" - mondta Silvio Berlusconi, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke a Corriere della Serának. Hangsúlyozta, hogy a választási törvény időigényes reformja miatt eltolódhat a választások időpontja.

PestiSracok facebook image

Elemzők szerint az adócsalás miatt az olasz parlamentből 2013-ban kizárt Berlusconi az Európai Emberi Jogok Bírósága felmentő ítéletére vár, hogy a következő olasz választásokon ismét a jobbközép élére állhasson. Az esetleges olasz parlamenti választások időpontját az olasz alkotmánybíróság január 24-én várt ítélete határozza meg.

Fotó: MTI; ft.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.