Pesti Srácok

Az olasz hatóságok először bírságoltak meg egy migránsokat szállító civilhajót

Az olasz hatóságok először bírságoltak meg egy migránsokat szállító civilhajót

Tízezer euró pénzbírságot és húsz nap hajózási tilalmat szabtak ki Olaszországban az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezet hajójára, az elsőre, amelyre szankciókat vetettek ki a migrációs rendelkezések szigorítása óta - közölte Ancona kikötőkapitánysága pénteken.

A Geo Barents nevű hajóról van szó, amely február 17-én érkezett az adriai kikötővárosba negyvennyolc fővel a fedélzetén. A kikötőkapitányság azért szabta ki a büntetést, mivel a hajó - a hatóság szerint - nem szolgáltatott elegendő információt a tengeri műveletről, amelynek során fedélzetre vette a migránsokat. Az MSF közleményben hangoztatta, hogy jogi úton akar fellebbezni, mivel "elfogadhatatlan az emberi életek mentésének büntetése".

A hatósági rendelkezés értelmében a Geo Barentsnek tízezer eurót, vagyis több mint 3,5 millió forintot kell bírságként fizetnie, és húsz napig úgynevezett közigazgatási lefoglalás alá kerül, ami azt jelenti, hogy nem hagyhatja el a neki kijelölt kikötői területet.

A római kormány év elején jelentette be a migránsokkal érkező civilhajókra vonatkozó rendelkezések szigorítását. A Matteo Piantedosi belügyminiszter nevével fémjelzett törvény csütörtökön lépett hatályba a legutolsó parlamenti szavazást követően. Az új előírások szerint az olasz hatóságok csak abban az esetben jelölnek ki kikötőt a civil szervezetek hajóinak, ha azok kérelmüket az első csoport fedélzetre vétele után jelzik. Nem fogadják tehát a napokon át a tengeren várakozó, és egymás után több csoportot "begyűjtő" hajókat, mivel Róma szerint ebben az esetben nem mentési műveletről van szó. A hajó kapitányának és legénységének feladata felmérni, hogy a bevándorlók közül hányan akarnak élni a nemzetközi menedékkérelem lehetőségével.

PestiSracok facebook image

A belügyminisztérium a korábbi gyakorlatot módosítva már január elsejétől nem automatikusan a dél-olaszországi partokon fogadja a civilhajókat, hanem távolabbi kikötők felé irányítja őket. Utóbbi a civilek tiltakozását váltotta ki, mivel az intézkedés meghosszabbítja a hajózási időt. A hatóságok tízezertől ötvenezer euróig terjedő bírságot vethetnek ki a civilhajókra, valamit lefoglalhatják őket akár két hónapig terjedő időszakra. A jogi felelőség a hajó kapitányát, tulajdonosát, valamint a hajót működtető szervezetet is terheli a rendelkezés értelmében. Péntek éjjel várják az Aita Mari hajó érkezését a szintén adriai Ortona kikötőjébe. A Salvamento Marítimo Humanitario spanyol szervezet negyven főt szállít.

Tavaly több mint százezren érkeztek Olaszországba. Év eleje óta több mint 14 ezer bevándorló érkezett, szemben a tavalyi ugyanezen időszakban mért 5300-zal.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.