Pesti Srácok

Az olasz külügyminiszter szerint az európai jobbközép nyeri meg a 2024-es EP-választásokat

Az olasz külügyminiszter szerint az európai jobbközép nyeri meg a 2024-es EP-választásokat

Az Európai Néppárt (EPP) és az európai parlamenti konzervatív erők együttműködését sürgeti Antonio Tajani olasz külügyminiszter, aki a római kormánypártok tervezett fúziójáról is beszélt vasárnap a SkyTG24 hírtelevíziónak adott interjújában.

Tajani szerint az Európai Néppárt nyeri meg a 2024-ben esedékes EP-választásokat, így az EPP jelölheti majd az Európai Bizottság következő elnökét. Győztes stratégiaként "az EPP és a konzervatív erők közötti együttműködést" szorgalmazta. Megjegyezte, hogy hasonló többség tette lehetővé az ő megválasztását is az EP elnöki székébe 2017-ben, a szocialista jelölt Gianni Pittellával szemben. Közös politikai erő létrehozását javasolta a római kormánypártok között is, vagyis a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini vezette Liga, valamint a Silvio Berlusconi irányította Hajrá Olaszország (FI) közötti fúziót.

– jelentette ki. Az FI alelnöke, október óta a római kormány külügyminisztere a következő hónapok elsőrendű diplomáciai feladatának az ukrajnai béketárgyalások megkezdését nevezte. Tajani szerint azonban a jelenlegi helyzet nem sok okot ad az optimizmusra. Úgy vélte, a Vlagyimir Putyin orosz elnök által meghirdetett egyoldalú tűzszünet "belső orosz célokat" szolgál. A nagy nemzetközi szereplők, mint Kína, Törökország és az Egyesült Államok képesek lennének bizonyos diplomáciai lépésekre, de a tárgyalásokhoz az orosz fél szándéka is szükséges, Moszkva részéről pedig jelenleg nem mutatkozik hajlandóság a nyitásra – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy Róma továbbra is Kijevet támogatja, és a hónap végén indul Ukrajnába a tavaly február óta hatodik fegyverszállítmány. Arra a felvetésre, miszerint Ukrajna folyamatos ellátása fegyverrel Olaszország védelmét gyengíti, Tajani közölte, hogy Róma nem egyedül, hanem Párizzsal közösen akar Samp/T védelmi rendszert szállítani az ukrán erőknek.

PestiSracok facebook image

Tajani megállapodást szorgalmazott Szerbia és Koszovó között, azt hangsúlyozva, hogy a Balkán válsága az Olaszország felé irányuló migrációt is erősíti. A Földközi-tengeren embereket mentő civilszervezetekkel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a római kormánynak nincsen előítélete, de a "migránsokat összeszedő NGO-knak" tiszteletben kell tartaniuk a szabályokat, és nem szabad támogatniuk az emberkereskedelmet. Legutóbb az adriai Anconában kapott kikötési engedélyt egy civilhajó 73 emberrel a fedélzetén. Az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet által fenntartott Geo Barents egy közelebbi kikötő kijelölését kérte, de az olasz hatóságok megtagadták azt. Arra is nemet mondtak, hogy a Geo Barents egy másik hajóra, az Ocean Vikingre tegye át a csoportot. A decemberben életbe lépett belügyminiszteri rendelkezés szerint ugyanis az NGO-hajók nem adhatják át egymásnak a migránscsoportokat. Antonio Tajani megerősítette, hogy Giorgia Meloni kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfői római találkozója középpontjában a migráció és a pandémia utáni gazdasági helyreállítási források felhasználása áll majd. Az utóbbi módozatait az olasz kormány újra akarja tárgyalni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?