Pesti Srácok

Az orosz alsóház elnöke szerint el kell ismerni a kelet-ukrajnai szakadár államokat

Az orosz alsóház elnöke szerint el kell ismerni a kelet-ukrajnai szakadár államokat

Konzultációra hívta az orosz parlament alsóházának frakcióivezetőit jövő hétre Vjacseszlav Vologyin házelnök, a délkelet-ukrajnai szakadár "népköztársaságok" függetlenségének elismeréséről.

Ezt Vologyin pénteken Telegram-bejegyzésben közölte. Hozzátette, hogy a kezdeményezésnek a frakcióvezetőkkel való megvitatása után a kérdést az állami duma (parlamenti alsóház) tanácsának kell megvitatnia.

– írta a politikus. Kommunista parlamenti képviselők szerdán kezdeményezték Vlagyimir Putyin elnöknél az elismerés kérdésének mérlegelését, valamint azt, hogy kezdjen tárgyalásokat a "köztársaságok" vezetőivel az államközi kapcsolatok jogi alapjainak lefektetéséről és az együttműködés aspektusainak rendezéséről. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a kezdeményezéssel kapcsolatban hangsúlyozta: a kialakult helyzetben nagyon fontos óvakodni az olyan lépésektől, amelyek a feszültség tovább növeléséhez vezethetnek. Mint mondta, a javaslat kezdeményezőinek kerülniük kellene, hogy ilyen kényes ügyben politikai pontszerzésre törekedjenek. Kitért az újságírói felkérés elől, hogy kommentálja Vologyin szavait. Azt mondta nem kíván az indítványról nyilatkozni, amíg a parlementi mérlegelés tart. Az orosz médiában pénteken a szakadárok hírszerzésére hivatkozó jelentések jelentek meg, amelyek szerint az ukrán fegyveres erők Szmercs és Uragan típusú rakéta-sorozatvetőket szállítottak, valamint nacionalista egységeket csoportosítottak át a Donyec-medencébe, és támadást készítenek elő. A közlések szerint vegyi provokációkra is számítani lehet.

PestiSracok facebook image

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva "komoly politikai döntéseket" helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Egyesült Államok és a NATO kiábrándító válaszokat ad az orosz garanciaigényekre. Ezekre, mint Szergej Lavrov orosz és Antony Blinken amerikai pénteki genfi tárgyalásain kiderült, várhatóan csak a jövő hétre készül el a Moszkva által igényelt írásos válasz.

– fogalmazott a diplomata. Orosz hivatalos személyek korábban arra figyelmeztettek, hogy Moszkva "haditechnikai" választ fog adni, ha nem elégíti ki az Egyesült Államok és a NATO válasza. Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken telefonon ismertette finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel a biztonsági garanciákra vonatkozó orosz igényeket, valamint beszámolt az orosz félnek az előző héten az Egyesült Államokkal, a NATO-val és az Európai és Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Állandó Tanácsában folytatott megbeszéléseiről. Putyin elmondta, hogy Oroszország részletes és írásos választ vár tárgyalópartnereitől. Az orosz elnök a délkelet-ukrajnai rendezés alapjául szolgáló minszki megállapodások semmibe vételével vádolta meg Kijevet. A felek a Kreml tájékoztatása szerint egyetértettek abban, hogy a 2015-ben elfogadott intézkedéscsomag végrehajtásának nincs alternatívája. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pénteken moszkvai látogatásra hívta meg brit hivatali partnerét, Ben Wallace-t az aktuális biztonsági problémák megvitatására. Hétfői parlamenti felszólalásában Wallace helyezte kilátásba, hogy Londonba invitálja Sojgut.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.