Kijev az erő nyelvén ért. Nincs ezen mit szépíteni, az ukrán politikán pontosan lekövethető, hogy akkor reagálnak úgy, ahogy az nekünk megfelelő, ha képesek vagyunk egy olyan érvet felhozni, amivel sarokba tudjuk szorítani őket. Ennyit az orosz propagandáról, most pedig térjünk ki rá, hogy miként vette el tőlünk Moszkva a legfontosabb fegyverünket az olajembargóval szemben.
Megvolt a klikkvadászat, igen, a fenti sorok úgy tűnhetnek, mintha támogatnám az orosz inváziót, azonban nem erről van szó, mindössze ténymegállapítást tettem. Tudniillik az ukrán politikai vezetés az ország megalapítása óta, vagyis harminc éve mindig afelé gravitált, akik képesek voltak erőt mutatni feléjük. Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy megszállják az ország negyedét, hanem arról, hogy politikai nyomást helyeznek Ukrajnára.
Ezt mi is elértük már, többször sikerült a kárpátaljai magyarok érdekeit megvédeni EU-s státuszunkon keresztül. Ilyen volt például a vízummentesség kérdése is. Persze azután, hogy Brüsszel úgy gondolta fontosabb Kijevet támogatni a tagállamokkal szemben, egy kissé elszaladt az ukránokkal a ló, de még ezt is nézzük el nekik, háborúban állnak, amit éppen elvesztenek, legyen bennünk empátia.
A Lukoilra kivetett embargó azonban egy olyan támadás volt hazánk és Szlovákia ellen, ami valóban komoly hatással van az energiainfrastruktúránkra, az uniótól viszont nem várhattunk segítséget, hiszen Brüsszel engedélyével, sőt bíztatására lépték meg az ukránok. Mivel más lehetőségünk nem maradt arra, hogy ebben a kérdésben erőt mutassunk, több fórumon is felmerült az, hogy válaszul le kellene állítanunk az áramszolgáltatást Ukrajna felé.
Mivel Ukrajna energiaszükségletének 42 százalékát a magyar áram biztosítja, ez valóban egy erős tárgyalási (vagy zsarolási, kinek hogy) alap lett volna. Lett volna. Az oroszok hétfői támadássorozata azonban kivette a kezünkből ezt az adut. Gyakran megkapom, hogy orosz propagandát írok, mert tényszerűen közlöm a híreket a háborúról, azonban most éppen a tényközlés miatt ki kell jelentenem, hogy Moszkva rendesen kibabrált velünk.
A hétfői támadásban ugyanis megsemmisült az Albertirsa-Vinnyica nagyfeszültségű távvezeték Vinnyicai központja, ezzel pedig leállt a Magyarországról induló áramimport. Ezentúl tehát nincs tárgyalási alapunk arra, hogy megfenyegessük Kijevet az olajembargó feloldása kapcsán.
Az Ukrenergo kedden bejelentette, hogy a lakosság közel hetven százalékánál leáll az áramszolgáltatás a támadás következtében. Meg kell jegyezzük, hogy nem kizárólag a magyar áramimport szűnt meg: több tranzisztorállomást, gáztározót és erőművet is találat ért hétfőn. Az, hogy mi már nem tudunk az energia kapcsán erős érvet felmutatni mindössze másodlagos eredmény, és ahogy egy rendkívül elrontott sorozatban megjegyezték:
Közeleg a tél…
Fotó: áramszünet Kárpátalján, olvasónk képe
Facebook
Twitter
YouTube
RSS