Pesti Srácok

Az oroszok már menekülnek a frontról, krumpliból barkácsolnak fegyvert, de valahogy mégis vezetnek a fegyverkezési versenyben

Az oroszok már menekülnek a frontról, krumpliból barkácsolnak fegyvert, de valahogy mégis vezetnek a fegyverkezési versenyben

Már csak párat kell aludni, és beindul az ukránok tavaly tavaszi nagy offenzívája. Különben is sokkal több katonájuk van már most, mint a csúzlival és kőbunkóval hadakozó három orosz katonának, akik még nem menekültek haza. Aztán ha becsukjuk az ukrán Pravda tetszőleges nyugati partnereit, kiderül, hogy a kereskedelmi szankciók olyan jól működnek, hogy az orosz haditechnika valójában egyre magasabb színvonalú lesz a háború előrehaladtával. Kezdődhet az újabb fegyverkezési verseny a Nyugat és Oroszország között?

Míg a gyalogsági hadviselés a második világháború borzalmai óta nem sokat változott – még mindig erősített állások és lövészárkok néznek farkasszemet egymással a front két oldalán –, addig a légierő által használt precíziós fegyverek megjelenésével a hadviselés belépett a digitális korszakba. Az élőerő számosságának jelentősége ezáltal látványosan csökkent, a háborút uraló drónokat azonban csak az akkumulátorok a hideg miatt lerövidülő élettartama és az éjjellátó kamerák elérhetősége korlátozza – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent elemzésében Eric Schmidt, a Special Competitive Studies Project elnöke, a Google korábbi vezérigazgatója és elnöke.

Éppen az élőerő hiányának kompenzációja miatt volt fontos a dróntechnológia Ukrajna számára, amely a háború során, 2023. november 17-én azt állította, hogy a kezdeti 2022-es invázió óta 15 orosz hadihajót semmisített meg és további 12-t megrongált. Az orosz tengeri erők elleni ukrán támadásoknak köszönhetően a térségben elég szabadok maradtak a tengeri útvonalak ahhoz, hogy az ukrán gazdaság számára létfontosságú gabonaszállítmányok újraindulhassanak.

Ráadásul a drónok a harckocsik elleni hagyományos harcot elavulttá tették. Egy ukrán harcparancsnok elmondta a szerzőnek, hogy az FPV (First Person View) drónok sokoldalúbbak, mint egy tüzérségi sortűz a támadás kezdetén. Egy hagyományos támadásnál a tűznek le kell állnia, amint a baráti csapatok megközelítik az ellenséges lövészárok vonalát. Az FPV-k azonban olyan pontosak, hogy az ukrán pilóták addig folytathatják az orosz célpontok támadását, amíg katonatársaik csak méterekre vannak az ellenségtől.

PestiSracok facebook image

Azonban 2022 vége óta Oroszország két hazai gyártású drón, az Orlan–10 (megfigyelődrón) és a Lancet (támadódrón) kombinációját használja a nagy értékű tüzérségi rendszerektől kezdve a harci repülőgépekig és harckocsikig minden megsemmisítésére. Ukrajna a konfliktus elején megelőzte Oroszországot a drónharcban, de nem rendelkezik olyan drónkombinációval, amely felérne Oroszország veszélyes új duójával – írja a szerző. Miközben az Orlan–Lancet-duó meghatározóvá vált a harcban, Oroszország elektronikai hadviselési képességei lehetővé teszik számára, hogy zavarja és meghamisítsa az ukrán drónok és pilótáik közötti jeleket.

A legtöbb Nyugatról szállított fegyver gyengén teljesített az orosz légvédelmi rendszerekkel és elektronikus támadásokkal szemben. Amikor a rakétákat és a támadódrónokat orosz célpontokra irányítják, azokat gyakran megzavarják vagy lelövik. Különösen az amerikai fegyvereket lehet gyakran GPS-zavarással megzavarni.

Többek között ezért is tudta fokozni háborús erőfeszítéseit és eredményességét Oroszország. Ráadásul ukrán tisztviselők becslése szerint Oroszország jelenleg havonta körülbelül 100 ezer drónt tud gyártani vagy beszerezni, míg Ukrajna ennek a mennyiségnek csak a felét képes előállítani. A nemzetközi szankciók nem állították meg az orosz hadiipari termelés más típusait sem. Oroszország megduplázta az invázió előtt évente gyártott harckocsik számát, 100-ról 200-ra. Az orosz vállalatok a lőszereket is jóval olcsóbban gyártják, mint nyugati társaik.

A fegyverkezési verseny tehát elkezdődött, a Nyugat pedig ezúttal jelentős versenyhátránnyal indul az orosz medvével szemben. Németországnak talán már ismerős lehet a helyzet, az Egyesült Államokban pedig lassan kezdik felismerni ezt a problémát, megoldás azonban mégsem körvonalazódik.

Forrás: Foreign Affairs; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.