Pesti Srácok

Az osztrákoknál is rengeteg álhír terjed a közösségi médiában

Az osztrákoknál is rengeteg álhír terjed a közösségi médiában

Rengeteg álhír, fake news terjed a közösségi médiában, ami részben annak a következménye, hogy sokan elbizonytalanodnak, és ez nehezítheti a koronavírus-járvány visszaszorítására irányuló intézkedések hatékonyságát – jelentette ki Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter kedden egy bécsi sajtótájékoztatón.

Maratonfutás zajlik, és most kell türelmesnek, kitartónak lennünk – hívta fel a figyelmet Anschober. Az egészségügyi miniszter szerint, ugyanakkor aggodalomra adhat okot, hogy a lakosság egy része belefáradt a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetbe. A tárcavezető a lehetséges okok között említette, hogy főként a közösségi portálokon terjedő álhírek, egyebek mellett összeesküvés-elméletek megtéveszthetik az embereket. Sokan például félreértik a helyzetet, és azt hiszik, vége a veszélynek.

Anschober kijelentette arra, hogy Ausztriát világszerte elismerik a koronavírussal szembeni sikeres stratégiája miatt. Hozzátette, hogy április 14-én az első enyhítések részeként kinyithattak a kisebb üzletek, azonban három biztonsági fokozatot vezettek be: így kötelező a szájmaszk viselése az üzletekben, kötelező a legalább egyméteres távolságtartás, és kötelező a szájmaszk a tömegközlekedési eszközökön is. Az egészségügyi miniszter lényegesnek nevezte a járványgörbe alakulásának napi értékelését, a kórházban gyógykezeltek számának, ezzel párhuzamosan a kórházak kapacitásának figyelemmel kísérését.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Május elsején a nagyobb üzletek és a szolgáltató ágazatok is kinyithattak; ennek kapcsán a miniszter hangsúlyozta, hogy az óvatosság pártján áll; és továbbra is erősen kontrollálják a folyamatokat.

– hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a május sorsdöntő hónap, és ha továbbra sem nő drasztikusan a fertőzöttek száma, akkor nagy lépést tettünk előre – tette hozzá.

Karl Nehammer belügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a rendőrség felügyeli az óvintézkedések betartását, az egyének felelőssége is megnövekedett az üzletek megnyitásával. Arról is szót ejtett, hogy a határellenőrzéseket addig fogják fenntartani, ameddig feltétlenül szükséges. Folyamatosan kapcsolatban áll az Ausztriával szomszédos országok belügyminisztereivel. A járványgörbe alakulásának függvényében döntenek majd az ellenőrzések esetleges megszüntetéséről; a biztonság ugyanis minden államnak érdeke - szögezte le.

Ausztriában 15 569, az elmúlt 24 órában 48 ember koronavírus-tesztje lett pozitív. Időközben 13 462-en gyógyultak meg. Az aktív betegek közül 418-an szorulnak kórházi kezelésre. A koronavírus okozta megbetegedésbe 606-an haltak bele.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?