Pesti Srácok

Az UEFA két idényre kitiltotta a Manchester Cityt a nemzetközi porondról

Az UEFA két idényre kitiltotta a Manchester Cityt a nemzetközi porondról

A pénzügyi fair play súlyos megsértése miatt kitiltotta a nemzetközi kupaporondról a Manchester Cityt a következő két idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.

A határozat szerint a 2020/21-es és a 2021/22-es szezonban nem indulhat az UEFA égisze alá tartozó sorozatban a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős angol klub, amely mellékbüntetésként 30 millió eurós bírságot is kapott. Az UEFA a Football Leaks szivárogtatása nyomán indított vizsgálatot a Manchester City ellen. A honlap által nyilvánosságra hozott belső levelezésből és klubdokumentumokból az derült ki, hogy az arab tulajdonú egyesületet szabálytalanul finanszírozták és éveken keresztül megtévesztették az UEFA-t, bár mindezt a klub tagadta. Az UEFA közleményéből kiderült: a szabálytalanságok a 2012 és 2016 közötti időszakban történtek, a klub pedig nem működött együtt a kivizsgálás során.

A pénzügyi fair play alapja az, hogy egy egyesület nem költhet többet, mint amennyi a bevétele.

Az ítélet nem jogerős, a Premier League-ben címvédő együttes pedig közleményben azonnal jelezte: amint lehetséges, hivatalosan is a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, amit már júniusban megtett, amikor napvilágot látott, hogy súlyos büntetésre, akár kizárásra számíthat. Az angol élvonalban jelenleg második, azaz BL-indulást érő helyen áll a Manchester City, amely arról számolt be a honlapján, hogy a klub csalódott, de nem meglepett a döntés nyomán.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Peter Powell

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.