Pesti Srácok

Az ügyészség szerint ötmillióval fizetett le egy tanút Simonka György, vádat emeltek ellene

Az ügyészség szerint ötmillióval fizetett le egy tanút Simonka György, vádat emeltek ellene
Simonka György Fidesz 2020.09.04. Fotó: Horváth Péter Gyula

A Központi Nyomozó Főügyészség újabb korrupciós bűncselekmény miatt indult büntetőügyben emelt vádat Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, valamint társa ellen a Fővárosi Törvényszéken – írta portálunknak küldött közleményében Keresztes Imre főügyész.

A főügyész emlékeztetett: Simonka György és társai ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, amely ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség 2019. augusztus 21-én, 33 vádlott ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Keresztes Imre hozzátette:

– áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

Egy évvel ezelőtt Simonka Györgyöt portálunk is megszólaltatta, aki kifejtette véleményét az ellene indított eljárásról: szerinte az ügyészek már 2017-ben tetten akarták érni és őrizetbe próbálták venni egy bedrótozott és rejtett kamerával felszerelt „ügynök” segítségével, de a provokáció nem sikerült, mivel ártatlan. Elmondta azt is: úgy gondolja, a vád törvénytelen, ráadásul, amikor felfüggesztették a mentelmi jogát, az ügyészek 20–30 rendőrrel gázolták le őket az otthonukban, ahol a nyomozást irányító ügyész hangosan, hogy mindenki hallja, kijelentette:

Az ügyészség szerint azonban a „gondosan előkészített, széleskörű bizonyítást tartalmazó” vádiratot a bíróság is törvényesnek találta.

Ajánljuk még