Pesti Srácok

Az ukrán hatóságok szerint az orosz erők ismét Herszont támadták, többen megsérültek

Az ukrán hatóságok szerint az orosz erők ismét Herszont támadták, többen megsérültek

Az orosz erők vasárnap újabb tüzérségi támadást intéztek a dél-ukrajnai Herszon város ellen, az eddigi információk szerint hat helyi lakos sérült meg, köztük egy három- és egy hatéves gyermek – közölte Roman Mrocsko, a település katonai adminisztrációjának vezetője a Telegramon. A megyei ügyészi hivatal hozzátette, hogy a lövedékek megrongáltak egy többszintes lakóházat.

Natalja Humenyuk, az ukrán déli műveleti parancsokság sajtóközpontjának vezetője egy vasárnapi tévéműsorban azt mondta, hogy az ukrán erők Herszon megyében a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partján 3–8 kilométer távolságra kényszerítették visszavonulásra az orosz csapatokat. Megjegyezte, hogy bár a térségből érkező jelentések naponta 4–10 megsemmisített orosz tüzérségi rendszerről szólnak, a megszállók változatlanul heves tüzérségi támadásokat intéznek a folyó ukrán ellenőrzés alatti jobb partja ellen.

Az ukrán légierő a Telegramon arról számolt be, hogy az éjjel az ország területét támadó húsz orosz Sahíd típusú drónból tizenötöt semmisítettek meg. Ruszlan Kravcsenko, a Kijev megyei katonai adminisztráció vezetője arról tájékoztatott, hogy az éjszakai dróntámadás károkat okozott egy közelebbről nem megnevezett infrastrukturális létesítményben a régió egyik járásában, az eddigi információk szerint senki sem sérült meg.

Az Oroszországgal határos északkeleti Szumi megye katonai adminisztrációja arról adott hírt, hogy az orosz erők a régió határmenti része ellen egy nap alatt 25 tüzérségi támadást hajtottak végre, aminek következtében két helyi lakos sérült meg. Hozzátette, hogy 11 kistérségben 189 robbanást jegyeztek fel.

PestiSracok facebook image

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében kiemelte, hogy folytatódnak a heves harcok a Donyeck megyei Avgyijivkánál, amelyet az orosz erők igyekeznek körülzárni. A front több helyén indítottak rohamot az orosz csapatok, az elmúlt 24 órában 71 összecsapásra került sor. A vezérkar közölte, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 1190-nel, 318 570-re nőt. Az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett 13 orosz harckocsit, 18 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 29 drónt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?