Pesti Srácok

Az ukrán hírszerzés szerint Navalnij természetes halált halt

Az ukrán hírszerzés szerint Navalnij természetes halált halt

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét – közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője.

– jelentette ki Budanov vasárnap a Hromadszke ukrán televízió szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdetének második évfordulója alkalmából rendezett kijevi fórumon, újságíróknak nyilatkozva. Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének vezetője arra intett: ne higgye senki, hogy az oroszországi "rezsim természetes módon, magától megrendül".

PestiSracok facebook image

– szögezte le.

– fogalmazott. A hírszerzési vezető az egyik ukrán tévécsatornának cáfolta, hogy Irán ballisztikus rakétákat szállított volna Oroszországnak. Megerősítette viszont azt, hogy valóban vetett be Oroszország Ukrajnában több, Észak-Koreából származó rakétát, azonban szavai szerint ilyen rakétákat tömegével nem használnak. Budanov a Telegramon újabb támadásokat jelentett be orosz katonai célpontok ellen az ideiglenesen megszállt Krím-félszigeten.

– írta bejegyzésében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.