Pesti Srácok

Az ukrán kormány megváltozott, de a háborús korrupció még nem ok, hogy valakit kitegyenek a kabinetből

Az ukrán kormány megváltozott, de a háborús korrupció még nem ok, hogy valakit kitegyenek a kabinetből

Egy háborús helyzetben némiképp meglepő, hogy távozni kényszerül hivatalából a mainstream média szerint jelentős sikereket elérő ukrán védelmi miniszter. Olekszij Reznyikovot a stratégiai iparágakért felelős minisztérium élére helyezik át, vagyis „puhára esik” a tárcavezető, ugyanakkor mindenképp váratlan változtatást eszközöltek Zelenszkijék. Az indoklásról csak korlátozottan esett szó a cseréről beszámoló Ukrajinszka Pravdában, azonban rendkívül érdekes, hogy a döntés azután került nyilvánosságra, hogy Reznyikov tárcájával kapcsolatban igencsak súlyos, a háború menetét is befolyásoló korrupciós gyanú merült fel.

A nyugati médiában megjelent hírek szerint az ukrán védelmi erők szinte már rajzfilmbe illő módon bánnak el az orosz agresszor frontcsapataival, győzelmet győzelemre halmozva kergetik ki Putyint Ukrajnából. Aztán egy álmos vasárnap délutánon az Ukrajinszka Pravdában megjelenik a hír, hogy leváltják a védelmi minisztert. Ez legalábbis váratlan egy elvileg sikeres fegyverbeszerzésen alapuló, elvileg sikeres védelmi tevékenykedést követően. Persze nem kétséges, hogy a Reznyikovot váltó Kirilo Budanov legalább olyan sikerekről fogja informálni a közvéleményt – és Zelenszkij elnököt –, mint elődje. Ehhez minden adott, hiszen 2021 óta az ukrán hírszerzés főnökeként tevékenykedik.

A hivatalos indoklás szerint Reznyikov áthelyezésétől a hadiipari együttműködés erősítését remélik, azonban ennél kézenfekvőbb magyarázatok is léteznek. Az ugyanis biztosan megnehezíti a háborús erőfeszítésekben kiemelt szerepkört betöltő tárca életét, hogy egészen Reznyikov helyetteséig gyűrűzött az ukrán kormány korrupciós botránya, miután kiderült, hogy a védelmi tárca túlárazva szerezhetett be élelmiszert a hadseregnek. A miniszter tagadta a vádakat, de Volodimir Zelenszkij elnök már akkor leszögezte: a botránynak következményei lesznek, méghozzá személyi döntések formájában.

A miniszter leváltásáról már szombaton felröppentek a pletykák, vasárnap azonban még tartott egy sajtótájékoztatót, ahol arról beszélt, hogy nem vetik be orosz területek ellen a nagy hatótávolságú amerikai fegyvereket. Hogy miért egy olyan miniszter tette ezt a bejelentést, aki csupán néhány órányira állt a leváltástól, nem világos, ahogy az sem, hogy utódja kötelező érvényűnek tartja-e elődje kijelentését.

PestiSracok facebook image

Egyelőre azonban ennél is érdekesebb, hogy egy halmozott súlyosságú eset után, amelyet a hadsereg ellátása körüli korrupciós botrány jelent, miképpen maradhat a kabinet tagja Reznyikov. És hogy vajon milyen átláthatósági, vagy korrupcióellenes feltételeket szab az EU vagy az USA a további segélyek folyósításához. Hiszen egy ilyen ügy békeidőben is rendkívül komoly bűncselekmény, háborús időkben pedig inkább a hazaáruláshoz állhat közel.

Forrás: Ukrajinszka Pravda; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.