
Ukrajnának elég fegyvere van az orosz erőkkel szembeni ellentámadáshoz – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Ezek a fegyverek – hangoztatta az ukrán diplomácia vezetője – el fogják hozni hazájának a győzelmet, amely ahhoz kell, hogy Ukrajna csatlakozhasson a NATO-hoz.
Mindazonáltal Ukrajna NATO-tagsága “valószínűleg” csak a harcok végével lesz lehetséges
– ismerte el Kuleba a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Mint mondta, a kijevi vezetés következő nagyobb célkitűzése a NATO-tagság, miután szövetségesei hozzájárulásukat adták ukrán pilóták F–16-os amerikai harci repülőkön való kiképzéséhez.
Már minden fegyvert engedélyeztettünk… nem maradt semmi igazán nagy, amiért még meg kellene küzdenünk
– tette hozzá. Kuleba ugyanakkor újságírói kérdésre sem árulta el, hogy a hónapok óta várt ellenoffenzívát az ukrán csapatok időközben megkezdték-e már. Úgy fogalmazott, hogy nem az a fontos, hogy mikor fog megkezdődni a támadás, hanem az, hogy ukrán győzelemmel érjen véget.
Egy NATO-tagság nem vethet véget ennek a háborúnak, de egy NATO-tagság elejét fogja venni további háborúknak
– hangsúlyozta. Mint mondta, a térség biztonságát a legjobban az szolgálja, ha eljutnak arra a pontra, amikor Ukrajna az észak-atlanti szövetség tagjává válhat.
Forrás: MTI
lesi
2023-06-11 at 18:32
k.rva anyáddal kellene találkoznod már régen látta a hülye gyerekét
Hollywood
2023-06-07 at 20:30
Se az ukrán vezetés se a nyugati s@ggnyalóik nem fogják soha bevallani a vereséget. Akármilyen kimenetele is lesz a tárgyalásoknak, ők HOLLYWOODI SZÍNJÁTÉKOT FOGNAK előadni a győzelmükről. Kiforgatnak majd minden tényt és minden eseményt, mint most, a víztározó felrobbantásával, hogy bebizonyítsák: ők vannak fölényben.
Itt mindenkinek tudnia kell, hogy nekünk nem az igazat közvetítik a nyugati médiák, csak az usskronácik által megírt film darabjait látjuk.
Hollywood
2023-06-07 at 20:22
Mindez annak a hollywoodi sorozatnak a része,amit azusa DS osztaga rendez a háttérben, és aRipacs filmes stábja forgat Ukrajna területén. Az összes minisztere, kormányközeli embere és a hadseregbe is beszivárogtatott spiclije, mind a filmszakmából került ki, még a tulajdon felesége is, kommunikációs szakembereknek képezte ki őket a DS. Három állampolgársággal rendelkeznek, komoly külföldi ingatlanokkal és milliomosok Ukrajna elárulásáért cserében.
Most éppen szabotázs akciókkal meg kisebb ellentámadásokkal vonják el a figyelmet a nagy összeomlásról és az ügyetlenkedéseikről, hisz az egész világ látja hogy a teljes nyugati háttérrel se képesek legyőzni az oroszokat.
Viszont, úgy, mint azusa DS csapata, ők rendkívül felkészültek a kommunikáció és a világ félrevezetésének módszereit illetően. Szétverték őket az oroszok de önmagukkal is és sok nyugati emberrel képesek elhitetni, MINT HOLLYWOODBAN, hogy ők vannak fölényben.
George58
2023-06-06 at 18:11
Nyavalyás Kuleba (kuláré (disznóbél)), te meg a koszos zernebohóc fönököd rögtön indulhat a frontra!
Ungarn über alles !
2023-06-06 at 15:52
ez a csebla pofájú hülye, annyira hülye hogy azt hiszi mindenki annyira hülye, mint a korcs-fasiszta fajzata
Péter Pál
2023-06-06 at 15:40
Kuleba!
A kurva anyátokat tetves banditák!
Baxi
2023-06-06 at 15:38
Kula mi van a kissebségi jogokkal? Van előrelépés? Nincs? Akkor baszhatjátok a Nato-t. De amúgy is baszhatjátok mert ebből a szarból ami okoztatok már nem jöttök ki jól. Konyec filma.
Dodo
2023-06-06 at 11:07
Az egyszerű ember nem csinál karriert, mert nem adja a nevét ordas hazugságokhoz. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter karriert csinált, de nem is egyszerű ember. Ha túléli a háborút, akkor visszavonul amerikai, vagy svájci birtokára és emlék iratait is kiadhatja. De ezek a volt KGB-sek nem a feledékeny fajtából származnak! Ott is megtalálják.
Vízöntő
2023-06-06 at 10:21
“Ukrajnának elég fegyvere van az orosz erőkkel szembeni ellentámadáshoz – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.”
Ja, és mint már kiderült a Leopárdok is hullanak, gyúlékonyak!
Atosz
2023-06-06 at 09:01
Ezek az ukranok mind szellemi fogyatekosok nem veszik eszre hogy amerika,meg a mocskos bohoc zselenszki ,manipulaja gyilkoltatja halomra oket !!!! Amugy nem letezik ukrajna oroszorszagbol,magyarorszagbol,lengyelorszagbol,romaniabol raktak ossze ezt a lator allamot!!!
Mekkelek
2023-06-06 at 07:40
Nagyon eltökélt ez a Dmitro Kulabá, már csak az a kérdés, hogy mi marad meg Ukrajnából, amit a NATO-hoz szeretne majd csatlakoztatni
És mégis kivel akartok ellentámadni?
2023-06-06 at 07:37
És mégis kivel akartok ellentámadni? Kezd egyszerre kínos és nevetséges, és egyben szürreális is lenni ez az ellentámadásos fenyegetőzés, erőlködés!
2 ÉNAKI
2023-06-06 at 07:14
Csak szeretnétek csatkakozni,addig eltelik jó pár év. A fegyvereket koldultatok,nem a tietek. Le a nagy mellénnyel.
aladin
2023-06-06 at 05:52
Kuleba ok. fegyveretek van de nem lesz ki használja öket. Most a Bahmuti visszaverésnél 250 ukrán hagyta ott a fogát. Saját mahatokat pusztitjátok, Kuleba nem lesz ez igy jó.
csakafidesz
2023-06-06 at 03:44
Ezzel csak az a probléma, hogy az oroszoknak sokkal több fegyverük és katonájuk van..
A Nagy Testvér figyel téged
2023-06-06 at 03:00
2023. 06. 06. 03:44
Robert Kennedy Jr felfedte az ukrán fegyveres erők soraiban halottak számát
Moszkva, június 6. – AiF-Moszkva.
Robert Kennedy Jr., a Demokrata Párt amerikai elnökjelöltje elmondta, hogy az ukrán fegyveres erők veszteségei az ukrán konfliktus során mintegy 350 ezer embert jelentenek a Fox News szerint .
A politikus ugyanakkor azzal vádolta meg az amerikai és az ukrán kormányt, hogy eltitkolják a halálos áldozatok valódi számát.
„Úgy gondolom, hogy a kormányzat és a Pentagon tisztességtelen az amerikai néppel a tényleges ukrán áldozatokkal kapcsolatban. És úgy gondolom, hogy az ukrán kormány is hazudik” – mondta Kennedy Jr. a tévécsatorna tudósítóival folytatott beszélgetése során.
Szerinte az amerikai hatóságok is eltitkolják az igazságot az ukrán konfliktus okairól.
Az elnökjelölt megjegyezte, hogy a Fehér Ház neokonzervatívjai tíz éve készítik elő ezt a konfliktust, és most továbbra is kerülik a békés rendezésről szóló szót.
Korábban Wolf Merkel német politológus is annak a véleményének adott hangot , hogy az orosz csapatok számbeli fölénye oda vezet, hogy az ukrán fegyveres erők létszáma hamarabb kimerül ér véget, mint a szükséges fegyvereké.
https://aif.ru/society/cnn_ukraina_sozdala_v_rossii_set_diversantov_dlya_osushchestvleniya_atak_bpla?utm_source=email&utm_medium=paid&utm_campaign=daily
úgyamintvan
2023-06-06 at 01:26
ez most már nyílt oroszország elleni amerikai agresszió,ami 2014-ben Ukrajna akkor még fegyvertelen elfoglalásával kezdődött-még ha halálraítélt ukránokkal
vitelezik is ki-ha Putyin nem próbálja feltartóztatni már tavaly márciusban orosz területek ellen folyt volna…
Logikus
2023-06-05 at 23:46
Van valaki, aki komolyan veszi ezeket az ukránokat? 🙂
Kakukk
2023-06-05 at 22:45
Ezek a beszólások lassan überelik a szilveszteri kabarét.
moliere
2023-06-05 at 22:39
Azt akarják, hogy a zsidók, akik megvették (szaréhugyé) a földeket, azok most aranyakér küldjenek oda százezer zsoldost (nincs is talán annyi…), hogy úgymond megtartsák nekik és maguknak a földet. (Nekik a kormányt.) A zsidó meg közben – mivel mindig is okos furmányos firnyákos népség volt – a ruszkival tárgyal, hogy ha azok győznek, alárendelt kormány lesz Kijevben, és hogy akkor is övék marad a megvettlopott földjük ukrajnában. Ha az egyezség meglesz, már menekül is majd ez a dnitró köcsög. Mert azon a héten vége lesz az egész majomkodásnak. A nyugat-európai kormányokon kívül mindenki ezt várja. Érthető, hogy a nyugati kormányok ettől a lehetőségtől kiütést kapnak, mert egy orosz győzelem teljesen felforgatja a nyugati belpolitikát mindenhol. Teljesen kiszámíthatatlan módon.
na4
2023-06-05 at 22:39
Bukás lett az ellentámadás.
moliere
2023-06-05 at 22:28
Nem is az a baj, ugye kispöcs? 😀
Ujjatok nincs elég, ami meghúzza a ravaszt, gecó!
Cuki
2023-06-05 at 22:02
akkor mire vártok?
haladjatok, hogy jövőre már kijevben tarthassátok meg a pride felvonulást
javaslom kössétek össze majd a bandera megemlékezésekkel
Joszif Hitler és Adolf Sztálin
2023-06-05 at 21:30
Amíg háborúban állnak, még a legőrültebb tagállamok (Lengyelország és bűntársai) sem fogják megszavazni a csatlakozásukat.
Úgyhogy csatlakozás helyett – csalatkozás lesz az osztályrészük.