Ukrajnában ötévente van elnökválasztás, de a háború miatt idén májusban a voksolás elmaradt, Volodimir Zelenszkij pedig a mandátuma lejárta után is pozícióban maradt. Pedig ha most lennének a választások csúnya bukással végződne, egy közvélemény-kutatás szerint ugyanis az ukránok csupán 16 százaléka adna neki bizalmat újra.
Rengetegen elmenekültek a háború sújtotta Ukrajnából, akik pedig maradtak vagy kényszersorozás alá lettek vonva vagy szökni próbálnak. Mindeközben a nők a férfiaknak próbálnak segíteni, amikor a sorozótisztek megpróbálják őket furgonokba tuszkolni.
Nyugat pedig csak küldi a pénzt, így viszont soha nem lesz vége a konfliktusnak. Nem csoda, hogy Zelenszkijt a saját népe is már elküldené melegebb éghajlatra. Egy friss kutatás szerint, melyet az Ukrajnai Szociológia Szövetség végzett kiderült, hogy az ukránok 16 százaléka támogatná az újrázásban az elnököt. Szívesebben látnák a volt tábornokot, Valerij Zaluzsnij, hiszen rá 27 százalék voksolna.
Ugyanakkor más személyek, például Petro Porosenko volt elnök és Kirill Budanov katonai hírszerzési főnök is jelentős támogatást kapnának egy esetleges indulást követően.
Forrás: https://timesofindia.indiatimes.com/, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS