Pesti Srácok

Az ukránok szerint a magyar állam rejtett terjeszkedést folytat Kárpátalján azzal, hogy harcol a külhoni magyarok jogaiért

Az ukránok szerint a magyar állam rejtett terjeszkedést folytat Kárpátalján azzal, hogy harcol a külhoni magyarok jogaiért

Az Ukrajinszka Pravda a beregszászi járásban készített riportot, amely arról híres, hogy nagyon erős a magyar közösség. Őket és az ukránokat is megkérdezték arról, hogy van-e konfliktus Kárpátalján – írja az Index.

Csonkapapin a helyi magyar lakosok elárulták, hogy 800 lakosa volt a falunak, de a háború kezdete óta a kétharmaduk eltűnt. A lakosok szerint, akinek volt pénze rá, az elment a faluból, és a többiek is csak azért nem mennek el, mert nem engedhetik meg maguknak. Egy magyar nő azt mondta a Pravdának, hogy ő direkt csak a magyar sajtót olvassa, mert szerinte az ukrán tömegmédiában hazudnak. Erre a riporter megkérdezte, hogy pontosan miről is hazudnak, mire azt mondta:

– tette fel a kérdést a nő, arra utalva, hogy az ukrán kormányzat számos alkalommal kritizálta Magyarországot amiatt, hogy nem vesz részt a fegyverszállításban.

PestiSracok facebook image

Az Ukrajinszka Pravda azt írta: a szívósság, amellyel a magyar kormány a kárpátaljai magyarok jogaiért harcol, emlékeztet a Kremlnek az ukrajnai „orosz ajkú lakosság” védelmére irányuló, régóta tartó törekvéseire. Az egyetlen – ámbár alapvető – különbség csak az, hogy Budapest nem indított háborút.

Vitalij Antipov, a beregszászi városi tanács képviselője szerint a magyar sajtó anyagai nemcsak az Oroszországi Föderáció európai narratíváit közvetítik újra, hanem ürügyet szolgáltatnak Magyarország számára is ahhoz, hogy blokkolja az ukrán kezdeményezéseket az EU-ban és a NATO-ban. A képviselő kitért a nagy botrányt kavart tervezetükre is, amely az utóbbi hetekben jelent meg a sajtóban.

– magyarázta az elképzelést, majd azt is hozzátette: szerinte azért lenne szükség erre, mert máskülönben a nem ukránul tanuló fiatalokat elveszti Ukrajna, és mert a magyar állam is folytat ehhez hasonló programokat Kárpátalján.

– fogalmazott a képviselő, hozzátéve: azok a tanárok is támogatást kapnak az alapoktól, akik a községi intézményekben magyar nyelvet tanítanak. Vitalij Antipov azt is elmondta: zavarja, hogy sok végzős szerez „ukrán pecséttel és címerrel ellátott” valamilyen fokú végzettséget, miközben nem beszéli az ukrán nyelvet. Szerinte ezzel egy másik ország számára taníttatják ki az embereket.

– tette hozzá.

– mondta ugyanezzel kapcsolatban a Pravdának az egyik helyi ortodox pap.

Forrás: Index; Fotó: Kárpátalja.ma

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.