Pesti Srácok

Az uniós bíróság szerint Magyarország versenyjogot sértett az árstop bevezetésével

Az uniós bíróság szerint Magyarország versenyjogot sértett az árstop bevezetésével

Ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely arra kötelezi a kereskedőt, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítson - olvasható az Európai Unió bíróságának csütörtökön közzétett ítéletében.

Közölték: 2022 februárjában a koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarország kormányrendelettel szabályozta hat alaptermék - a cukor, a búzaliszt, a napraforgóolaj, a sertés- és baromfihús - valamint a tej bizonyos típusainak forgalmazását. 2022 novemberében az ukrajnai háború miatt módosították a kormányrendeletet, és két további termék, a tojás és a burgonya is felkerült a listára. A kormányrendelet 2023. július 31-ig volt hatályban. A rendeletben az is állt, hogy azok a kereskedők, akik e termékeket forgalmazták, bírság terhe mellett kötelesek voltak azokat előre meghatározott mennyiségben hatósági áron árusítani.

A Spar Magyarország a szegedi bíróságon támadta meg annak a büntetésnek a jogosságát, melyet a hatóságok azért róttak ki rá, mert egyik vidéki üzletében nem találták megfelelőnek néhány árstopos áru raktárkészletét. A szegedi törvényszék ezután az uniós bírósághoz fordult a jogszabályok értelmezése végett. Csütörtöki ítéletében az uniós bíróság megállapította, hogy a kormányrendelet sérti a szabad versenyt, amely a mezőgazdasági piacok közös szervezésével összefüggő uniós rendelet (KPSZ) alapvető alkotóeleme.

PestiSracok facebook image

- olvasható az ítéletben. A bíróság úgy véli, hogy a rendeletben foglalt intézkedések "nem arányosak" azon érvek ellenére sem, hogy azokat az infláció elleni küzdelem és a hátrányos helyzetben lévő fogyasztók védelme miatt vezették be. "A kereskedők hatékony versenyfeltételek melletti szabad piacra jutásának sérelme, valamint a hatósági árak és az e kereskedőkkel szemben előírt mennyiségek által az ellátási lánc egészében okozott zavarok ugyanis meghaladják a kormányrendelet által kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéket" - állapította meg a luxemburgi székhelyű uniós bíróság.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.