Nem adom vissza!

Márpedig én nem adom vissza a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, amit 2011-ben kaptam az 1956-os forradalomról és szabadságharcról készült könyveimért. Büszke vagyok, jól érzem magamat Bayer Zsolt kollégám, Bencsik András, Hargitay András és Szigethy Gábor társaságában.

Mint ahogyan nem zavar az sem, hogy az MSZP-SZDSZ baráti köre, Fodor Tamás, Spiró György, Parti Nagy Lajos, Tamás Gáspár Miklós, Csaplár Vilmos és Vágvölgyi B. András is hasonló kitüntetéseket kaptak. Miattuk kevesebbet érne Bayer és Stefka állami kitüntetése? Micsoda zagyvaság ez. A sokszínűség jegyében,

a rendszerváltás után a legkülönbözőbb politikai vonzódásokkal és berögződésekkel rendelkező alkotók kaptak magas állami elismeréseket.

Ezzel mi a baj? Pont ez jelenti a nyitottságot, a (klasszikus) közéleti liberalizmust, a szabadelvűséget. Az viszont döbbenetes, amit időről-időre a liberális hisztéria, a balliberális média produkál és vele együtt az, ahogy az egész hazai és külföldi közvéleményt félretájékoztatja, megtéveszti. Most Bayer Zsolt lett a célpont.

E kiváló újságírót és publicistát tegnap, az államalapításunk ünnepségén kitüntették a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével.

A Gulág táborokban elpusztultak emlékét őrző közösség indítványára és azért, amit évtizedek alatt számos nemzeti ügy megvédéséért tett. Elsőként tárta fel az erdélyi magyarság életének hiteles történetét és elsőként mutatta be filmjeiben a GULAG rabtelepein fogvatartott magyarok történetét, ami addig jóformán ismeretlen - a fősodratú médiában és történetírásban sokszor el is tagadott - folt volt.

Nos, ez a bajuk Kaltenbach Jenőéknek, Kenyeres Istvánéknak és a balliberális, hörgő hadaknak Bayerral.

Hogy az ő szemében az újságírás elsőrendű feladata a magyarság védelme, a nemzeti önazonosságtudat megtartása. Ha kell, a nemzeti ügyek érdekében még világhatalmasságoknak is nekimegy és ehhez az újságírás számos eszközét felhasználja. Még ha néha durva, talán nem mindig nyomdafestéket tűrő hangnemben. De szóból ért az ember.

Ezért népszerű Zsolt, megértik az emberek - iskolázottságtól függetlenül -, amiről ír, megértik az emberek, amit üzenni akar.

Nem sumákol, nem taknyol írásaiban, hanem kimondja, amit gondol. Ezt nem szeretik a magyart, a magyar nemzetet gyűlölő, gyakran eláruló balosok. A gyűlölködő sort a napokban Kaltenbach Jenő, valamikori kisebbségi ombudsman nyitotta, aki kijelentette, hogy visszaadja állami kitüntetését Bayer miatt. Kaltenbach 2005-ben kapta kitüntetését (a Gyurcsány-korszakban, Mádl Ferenc köztársasági elnök adta át.), Ádernek írt levelében ezt írta:

„kérem töröltesse nevemet a kitüntetettek listájáról”

. Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja Bayer "uszító cikkei" miatt arra kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy vonja vissza Bayer Zsolt kitüntetését, mert az szerinte "vállalhatatlan". Az MSZP közleményben csak ennyit közöl:

„Szégyen”

. Kenyeres István biótudós, vállalkozó szintén visszaadja kitüntetését. Azt írta, hogy nem vállal semmilyen közösséget azzal a politikával, amelyik állami kitüntetést ad "annak a féregnek" (sic!), aki képes volt leírni:

„Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba”

. Csak azt felejtette el Kenyeres úr megemlíteni, hogy a citált írás akkor született, amikor Olaszliszkán, egy vélt gázolás miatt Szögi Lajos tanár megállt gépkocsijával, hogy segítsen a cigánygyereken. Cserébe azért, mert a polgárháborút akaró balliberális média által feltüzelt tömeg agyonverte Szögi tanár urat az autóban ülő két kiskorú gyermeke szeme láttára. Később derült ki, hogy a falubeli kislánynak egy karcolásnyi baja sem esett, elfutott, elbújt. Erre lépjen Kenyeres úr! Mit írna, ha hasonló helyzetbe kerülne? Azért az sem szép, hogy Ön a neves jobboldali újságírót féregnek nevez. Elfogultságát és vöröslő indulatát talán nem így kellene felköhögnie.

Szögezzünk le néhány alapvetést, mielőtt mindenki visszaadná az összes kitüntetését, rangjelzését.

Persze valljuk be, ez eddig is a balliberálisok kiváltsága volt. Szaniszló Ferenc újságíróval is visszaadatták a Táncsics-díjat egy hasonló hisztéria kíséretében. Ő az ellene irányuló balos médiaössztűz miatt adta vissza és nem azért, mert Bolgár György vagy Mester Ákos e állami kitüntetés tulajdonosa.

Maradjunk annyiban, nem kell álságosnak lenni Kaltenbach úr. Maga, kötelessége ellenére éppen hogy nem védte tizenkét éves regnálása alatt a kisebbségeket és az etnikai csoportokat.

Hagyta szabadjára engedni a szocialisták és a szabaddemokraták által gerjesztett magyarellenes indulatokat,

a balliberális sajtóban gerjesztett, mindenért magyarokat hibáztató gyűlöletkampányt, melynek egyik csúcspontja volt az olaszliszkai lincselés. Pedig lett volna szerepe, nem csak akkor van dolga egy ombudsmannak, ha a többséget uszítják a kisebbségekre, hanem akkor is, ha mindez fordítva történik. A társadalmi béke nem a visszadobott kenyérben, hanem az el nem csattant pofonban van. De ombudsmanként hallgatott, pedig egy köztiszteletben álló tanárt úgy vertek agyon minden ok nélkül a helyi cigányok, hogy közben ezt ordították: „Öljétek meg a magyart!”. Akkor is hallgatott, amikor Veszprémben az elállatiasodott enyingi cigánybanda agyonszúrta a veszprémi kézilabdások sztárját, Marian Cosmat, a román válogatott csatárát és súlyosan megsebesítettek több magyar válogatott kézilabdást is. Pedig akkor is pozícióban volt Kaltenbach úr, éppen az Európai Ombudsman Intézet alelnökeként tevékenykedett.

Miért nem szólalt meg a lelkiismerete, hogy Magyarországon nyíltan hergelik a cigány kisebbséget a magyarok ellen?

Akkor is hallgatott, amikor az MSZP-SZDSZ kormányzás, Gyurcsány miniszterelnöksége alatt a magyar titkosszolgálat tudtával gyilkolták, vadászták le a cigány embereket, családokat? Ekkor miért nem szólt? Pedig tudhatta volna, hogy Magyarország lejáratása volt a cél, nem véletlenül taglalták a világsajtóban a magyarok rasszista, antiszemita mivoltát. Mindenki tudta, hogy a 2006. október 23-i békés tüntetés véres szétverése csak előkészület volt, hogy az országot gazdasági és társadalmi káoszba kergessék.

A magyar emberek önmérséklete akadályozta meg ezt a tragédiát.

Szeme előtt zajlott az egész. Ha tudta, de nem mert szólni, miért nem adta vissza a megbízatását? Akkor lenne hiteles a mostani döntése. De hát Bayer Zsolt, újságírói hivatásának megfelelve éppen azt tette írásaiban, ami a dolga:

megvilágította, leleplezte azokat a cselszövőket, akik Magyarország lejáratásában, szétverésében voltak érdekeltek.

Ezért is megkérdőjelezhetetlen az ő kitüntetése. Higgye el, senkit nem érdekel, hogy Ön mit ad vissza.

Ma már az a mérce, hogy ki tud többet tenni hazájáért és nem az, hogy ki tud többet ártani nemzetének.

A jó döntést, többedmagával már sokkal korábban elmulasztotta meghozni és ehhez a rossz döntéshez - ahogyan érzékelem -továbbra is ragaszkodik. Sajnálom.   kép: MTI/Koszticsák Szilárd