kaltenbach jenő
A Párbeszéd – Zöldek kottájából játszó államfőt jelölnek Szabó Tímeáék
Már meg is van, hogy kit szeretene a Párbeszéd – Zöldek az államfői székben látni. Bejelentették ugyanis, hogy Kaltenbach Jenő jogtudóst, egyetemi oktatót, az állam- és jogtudományok kandidátusát látnák szívesen Novák Katalin helyén. Ez persze nem csoda, hiszen Kaltenbach is azon a szemüvegen keresztül szemléli a világot, mint Szabó Tímeáék.Totális vergődés: a baloldal most éppen azon verseng, ki a nagyobb „fideszügynök”
MZP lefideszügynöközte a DK-t, amire válaszul a DK egyik háttérembere lefideszügynöközte Márki-Zay-t – világos, mint a vakablak, nem? A baloldal úgy látszik, annyira kifogyott az önálló ötletekből, az értelmezhető programelemekből, hogy mára már csak a fideszügynöközés maradt: mindenki a másikra mutogat és valami mestertervet sejt a bukása mögött. Saját alkalmatlanságuk azonban fel sem merül a baloldali pszichodráma szereplőinek.Kaltenbach Jenő szerint a pártalapítás egyfajta végső menedék akar lenni Márki-Zay számára
A Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) egyik alapítója Facebook-oldalán teregette ki a mozgalom belső harcainak hátterét. Kaltenbach Jenő úgy véli, a pártalapítás egyfajta végső menedék akar lenni a volt miniszterelnök-jelölt számára, arra az esetre, ha Hódmezővásárhely is elvész.A nemzetellenes oldal továbbra is gyalázkodik, mert képtelen az önmagával való szembenézésre
Bizonyára olvasóink is megfigyelték, hogy az ellenzéki térfélen időről-időre ismétlődnek bizonyos kommunikációs elemek, amelyeket a politikusok, a kiszolgáló média és az úgynevezett értelmiségi megmondóemberek folyamatosan ismételgetnek. Sokáig a „fékek és ellensúlyok” állítólagos lebontása volt a téma, aztán „a liberális demokrácia felszámolása” került terítékre, legújabban pedig a „párhuzamos világok” és a „véleménybuborékok” korát éljük. Van egy közös pontja ezeknek az imamalomként hajtogatott mantráknak: annak helyettesítésére szolgálnak, hogy a magát egykor kommunistának, aztán a szocializmus építőjének, mostanság pedig éppen demokratikusnak nevező politikai oldal végre őszintén szembenézzen önmagával, bő egy évszázada zajló nemzetellenes ténykedésével és ebből következően azzal, miért utasítja el őket a magyar társadalom hazáját szerető és nemzetét féltő többsége.Ajánljuk még