Nagy sértés a sváboknak és a székelyeknek, ilyen a kommunista logika Kaltenbachnál

Megint nagyot alakított Havas Henrik, aki saját magát csak szerényen "Tanár úrnak" hívatja. A kisszerű baloldali gyűlölködés egyik emblematikus csaholómestere szereti a pocsolyákat és az abban való lubickolást, most pedig szerzett maga mellé egy olyan társat, aki még őt is lepipálja. Kaltenbach Jenő elvtárs ugyanis büszkén kijelentette, ő bizony a németeknek drukkol a magyar válogatott ellen, ha focit néz, mindezt azzal indokolva, hogy ő sváb, illetve azt is megemlítette, hogy az erdélyi magyarok se a románoknak drukkolnak. Egyrészt, emlékezzünk a Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk című dokumentumfilmre, másrészt a párhuzam maga is bicskanyitogató, ám nem túl meglepő.
Van ez a Heti Havas című podcastműsor, hiszen Henrik elvtárs nem bír meglenni a saját hangja nélkül. Persze azért van díszlet is, legutóbb Kaltenbach Jenőt, hívta meg, aki amellett hogy volt már a nemzeti és kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, majd az LMP-hez sodródott, végül megtalálta a helyét Gyurcsány és Dobrev támogatásával. Kaltenbach elvtárs volt az, aki az Orbán Viktorra szavazókat egyszerűen csak butának nevezte, miközben a szemkilövető primitíven demagóg fröccseneteit közvetítette a remek képességű közönségnek. Mielőtt megértenénk, hogy hogyan is lehet örömmel és egyértelműen kijelenteni, hogy a magyarok ellen drukkol egy meccsen sváb származása okán, idézzünk tőle:
Ennek az országnak/népnek a politikai itelligenciájáról elég annyit tudni, hogy itt 14 év óta lényegében teljhatalommal uralkodik egy végtelenül hazug, tolvaj rezsim, anélkül hogy vele szemben ki tudott volna termelődni egy alternatíva, mert a tömegnek senki sem volt elég jó
Az intelligenciáról beszélve még a szót se sikerült neki anno leírnia, de így talán érthető, hogy a zsigeri gyűlölet a magyarok ellen hogyan sarkallhat valakit arra, hogy nyíltan meg is vallja ezt. Jó helyen van ő Gyurcsány mellett, ahogy jó helyen volt Havas Henrik mellett is, aki ugyancsak sváb származású, ám egy magyar-német meccsen még ő is a magyaroknak drukkol. Tényleg érdemes megkérdezni azokat a sváb embereket, akik hazánkban élnek, hogy mit jelent nekik a német származásuk, kultúrájuk és mit jelent a magyar identitásuk, mert abban biztosak vagyunk, hogy a túlnyomó többségük nem a németeknek drukkolna a magyarok ellen egy focimeccsen. És valóban, Kaltenbach csak meg a Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk című dokumentumfilmet és okuljon abból, mert nála nem a német származása diktálja ezeket a gondolatokat, hanem a magyarok gyűlölete, amit a fenti idézet is bizonyít.

A kommunista hazugságok és álérvelések egyik legszebb bizonyítéka az erdélyi magyarok párhuzamba állítása. Kaltenbach csak arról feledkezik meg, hogy Erdély ezer éven keresztül magyar föld volt, amelyet erőszakosan és igazságtalanul vettek el Magyarországtól és adták oda azoknak a románoknak, akik nem tisztelték a korábban ott élő és nemzetalkotó magyarokat, hanem földfoglalóként elnyomásban és erőszakban tartották őket. A svábokról pedig mindenki tudja, hogy évszázadokkal korábban érkeztek több hullámban a Magyar Királyság területére, céljuk nem a földfoglalás és kisajátítás volt, hanem az alkalmazkodás, fellendítették a gazdaságot, szerves részeivé váltak a Magyar Királyságnak és a magyarságnak. Megtartották kulturális gyökereiket, de nagyrészt magyar identitásúnak vallották magukat. Aki ezt nem érti, az vagy ostoba, vagy gonosz, esetleg a kettő vegyülete, de a vegytiszta kommunista érvelést nehéz nem észrevenni.
Kaltenbach egyébként el akarja hagyni az országot és ha így tesz, sok sikert kívánunk neki Berlin vagy valamelyik német nagyváros külső kerületeiben, hiszen a kisebbségekért harcosan kiálló egykori ombudsman csak nem költözne egy fehér felsőbbrendűséget jelképező gazdag negyedbe, ha már itt hagyja Magyarországot. Ez a hozzáállás tehát még Havas Henriknek is sok volt, aki azért nem akart túl nemzetinek látszani, ezért a posztja végén beírta, hogy negyven éve Kaltenbachnál vizsgázott az egyetemen,
ahova sajnos a pofátlanul hazudozó Sulyok Tamás köztársasági elnök is járt.
Henrik helyrebillentette az egyensúlyt, mert egy podcast a "Tanár úrnál" azért mégsem szólhat másról, mint fideszezésről, orbánozásról és a kommunista ige hirdetésénél. Szép csapat volt ez megint, jár a taps, a svábokat kellemetlen helyzetbe hozó Kaltenbachnak pedig jó utat kívánok. Nem fontos retúrjegyet venni.
Fotó: Havas Henrik Facebook-oldala