Előbb lefejezték a nemzeti újságírást, aztán a Kenedi-féle Nyilvánosság Klub hirdetett ítéletet
Itt a médiaháború-sorozat 24. része. Ott hagytuk abba, amikor Horn Gyuláék 1994-ben lefejezték a nemzeti újságírást, elzavarva, kirakva, nyugdíjazva, margóra rakva közel kétszáz olyan rádióst és újságírót, akik antikommunisták, konzervatívok voltak. De ez a győzelem sem volt elég, meg kellett alázni az „ellenséget”, azaz azokat, akik nem tapsoltak a kommunisták, posztkommunisták hatalomra kerülésekor. A Soros-féle Nyilvánosság Klub „független” elemzést készített az addig igen népszerű A Hétről, különböző nevetséges vádakat felsorolva. A Nyilvánosság Klub alapítói közé tartozott a szadeszos Kenedi János, Lengyel László és az a Sólyom László, aki valamiért konzervatívként volt ismert, de több tettével a kommunisták hatalomátmentését segítette. Stefka István nem felejt, mi pedig visszarepülhetünk a kilencvenes évek közepébe.
„Egy korszak lezárult” – no comment
Ezzel a címmel jelent meg egy cikk 1994. július 26-án a Népszabadságban (és ugyanaznap a Népszavában is). A Nyilvánosság Klub Monitor Csoportjának jelentése A Hét utolsó évéről egy kolumna terjedelemben, amelynek minden sorában kommentál, kritizál, elmarasztal a Soros-féle Nyilvánosság Klub. Tette mindezt a címmel ellentétben. Miután válaszolni ebben az időben már nem volt lehetséges, és nem is tudtunk, így érdemes végigkísérni ezt az elfogult dolgozatot, amely a Híradó és A Hét lejáratásában volt érdekelt. Hozzátéve, hogy a rendszerváltozás idejének egyik legtárgyilagosabb fóruma volt e két orgánum.
A felütés már megvolt: halljuk, mit mond a ló...
Mit írnak a Népszabadságban az MTV szétbombázása után, ahonnan rajtam kívül csaknem kétszáz embert kirúgtak, kényszernyugdíjaztak vagy rendelkezési állományba helyeztek?
A lejáratás, egyáltalán a nemzeti újságírás annullálása így kezdődött: „A néhai kormány propagandásai >a szólásszabadság lehetőségétől való megfosztásuk
Mármint tőlem. Egyszóval ló lettem volna. Igaz, máig szeretem a lovakat, harminc évig tereplovas voltam. Na, nem sértődtem meg, hogy egy állathoz – az egyik legszeretettebb állathoz – hasonlítottak. Majd így folytatták: „Stefka István július 3-án ezt mondta A Hétben: >Bármilyen szemszögből, oldalról nézzük ezt a műsort, mindvégig profi újságírók készítették... az tény, hogy a hazai sajtó- és médiavilágban a legnézettebb műsorrá vált, és továbbra is megmaradt mértékadó forrásnak... Nem tűnik talán kérkedésnek, de ki kell mondanom, hogy a Híradó kitűnő munkatársai közül is a legjobbak készítették A Hetet, akik a történelmi rendszerváltás lényegének megismertetésében elévülhetetlen érdemeket szereztek... Továbbra is a hiteles, pártatlan tájékoztatást tartjuk legfőbb elvünknek.<”
A Hétben ez az utolsó műsorvezetésem ütötte ki a biztosítékot. A sorosista balliberálisok ezek után, a „no comment” jegyében darabokra szedték a mondataimat.
Mindvégig profi újságírók készítették
– ezt a megállapításomat persze idézőjelbe tették. Megkérdőjelezték liberális módon a szakmaiságunkat. Persze ma már tudjuk, hogy csak ők lehetnek a legjobbak, szakmailag megkérdőjelezhetetlenek. A Népszabadságban így folytatták: „Induljunk ki A Hét >profi újságíróinak
Emlékszem, hogy amikor ezt a kérdést feltettem, Kuncze arca elfehéredett, zaklatott lett és azonnal támadott. Felháborodottan megjegyezte, hogy ez a kérdés nem tartozik a témához és provokatív. Nem szóltam semmit, végeztem tovább a dolgomat. Gondoltam, ha egy liberális újságíró hasonlót kérdezett volna az Antall-kormány egyik konzervatív politikusától, az rendben lett volna. A kettős mérce nem mai találmány.
A második kérdésem Kunczéhoz, amit kifogásolt a Nyilvánosság Klub: „...a választók, mikor elmennek az urnákhoz, nemcsak az ellenzéknél, hanem a koalíciónál is, azért felmerül a kérdés, hogy ki volt III/III-as, ki tartozott ide vagy olyan szervezetekhez, amelyek nem voltak népszerűek Magyarországon...”
Nem tudom, mi volt a baj ezzel a kérdéssel. Hiszen ez a bal- és jobboldalra is vonatkozott.
A harmadik kérdés: „A kormányt támadják elsősorban a gazdasági programja miatt. Ugyanakkor nincs gazdasági programja az SZDSZ-nek. Miért nincs?”
Látszódott, hogy erre a kérdésre Kuncze végleg megsértődött. Felállt, otthagyott engem a tévés stábbal együtt, majd köszönés nélkül távozott. A felsőbbrendűség, a fenyegető magatartás és a bunkóság már akkor jellemezte a szabaddemokrata liberálisokat.
A Hét műsorát tovább fűrészelte a Soros-monitor. Már nem emlékszem, hogy ki volt a riporter – Liebmann Katalin, Mátyássy Andrea vagy Császár Attila? –, de ezt kérdezte Horn Gyulától, az MSZP elnökétől 1994. január 23-án: „Milyen érzés olyan pártot vezetni, amelyet összefüggésbe hoznak az MSZMP-vel?... Vannak, akik összefüggésbe hozzák az ügynöktörvényt a karhatalmistákkal. Nincs-e olyan személyes érdekeltsége, hogy mégse legyen ebből törvény?”
Horn Gyula válasza körülbelül az volt, amit a parlamentben is válaszolt:
„Na és!”
Végül is a hazug ígéretek – a 3,60-as kenyér, az 5 forintos sör, olcsó virsli, alapbér-emelés... – meghozták hatásukat. A magyar választók többsége visszaszavazta a népet elnyomó pufajkás, munkásőr csizmákat. Tudjuk, a Bokros-csomag százezreket taszított a szegénységbe.
Az 1994. június 5-ei A Hét adásának kérdése Horn Gyula miniszterelnökhöz. „Ha végignézünk azon a 209 képviselőn, akik bekerültek az MSZP-ből a parlamentbe, akkor majdnemhogy 90 százalékuk volt MSZMP-s, erről mi a véleménye?…”
Mi ebben a kérdésben a rossz, a nem igaz? A Nyilvánosság Klub véleménye ez volt: „Mindig ez a >bátor<és >rámenős
Bagoly mondja verébnek. Máig simogatják a balliberális újságírók a hozzájuk közel álló pártok képviselőit, és próbálják takargatni korrupciós és bűnügyeiket. De hát mit lehetett tenni a Népszabadsággal szemben? A véleménymonopólium a kezükben volt. Sőt, Horn Gyula egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nincs szükség ellenzéki újságra, mert a Népszabadság egyben ellenzéki is.
A legjobbak készítették
Az elemzés készítői a Platán Média Consulting, a Mahir Observer és természetesen a Nyilvánosság Klub Monitor Csoportja így látta: „a legjobbak közt is a legjobbak nyilván azok voltak, akik – nyilvánvalóan szakmai kvalitásaikkal – arra szereztek jogot, hogy a műsorokat vezessék”. „Most lássunk néhány műsorvezetői kommentárt A Hétben” – idéz a tanulmány!
„Stefka István 1993. október 10-én a többi között ezt mondta: >Az elmúlt négy évtizedben az újkor kelet-középeurópai történelmét soha nem tapasztalt módon meghamisították, átírták, eltagadták, és csupán egy párt érdekében. Nem véletlen tehát, hogy A Hét szerkesztőgárdája a lehetőségeihez képest újra és újra emlékeztetni próbál műsorán keresztül a valódi történelemre, a valódi történésekre. Szólunk többek között a népbírósági és koncepciós perekről. Jány Gusztáv rehabilitációjának jogi küzdelmeiről és egy emberről, aki 11 évig bujdokolt a bockereki erdőben (Szatmár-Bereg) az ÁVH elől.<”
Megint csak azt kérdezem, mi ezzel a baj? Negyven éven keresztül nem lehetett beszélni a gyalázatos népbírósági és koncepciós perekről, sok ártatlan ember kivégzéséről. Jány Gusztáv neve a kommunista történetírásban szitokszó volt, aki egyike volt azoknak a katonatiszteknek, akik együtt lélegeztek, éltek a katonáikkal, felelősséget vállaltak tetteikért. Jányt ki is végezték.
Mikor kellett volna elkezdenünk történelmünk valódi feltárását, ha nem a rendszerváltás első négy évében? Máig tart az egykori marxista-liberális történészek ellenállása azzal szemben, hogy a magyarság végre szembenézhessen igazi múltjával.
Pálfy G. István műsorvezetése sem tetszett nekik. 1994. április 17-ei gondolatai közül ezt emelték ki: „Ki gondolta volna, hogy az 1994-es választások előtt is a múlt árnyaival fogunk viaskodni? Így aztán szinte legutolsó ülésnapon is az ügynöktörvényről, illetve azokról a bírákról vitázott, akik átvilágítják a közélet főszereplőit, egészen a vezető újságírókig. Erre valami okból nem volt elég négy év. Talán, mert akit szorít a pufajka, a be nem vallott besúgólét, az eleve ellenérdekelt. És hát persze vannak emberiességi megfontolások, hivatkozások is. Valóban komisz ügy ez, nagyon komisz, mert kissé durván szólva patkány dolgok lehetnek a háttérben.”
„Nem egyoldalú kissé ez a tematika?” – teszik fel a kérdést az elemzők. Csak ennyit tudtak megjegyezni a két műsorvezetéshez. Hozzá kell tennem, hogy nem is lehetett volna itt elmarasztalni bennünket.
Csak az igazságról beszéltünk. Hiszen először került a nagy nyilvánosság elé Göncz Árpád börtönbeli szerepvállalása. Ezt üzenték az ötvenhatosok emlékeztetőül, akik nem felejtettek.
(folytatjuk)
