Egy meg nem nevezett baloldali képviselőnek tett fel kérdéseket Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői videónyilatkozatában, mert információi szerint a politikus a kínai vakcinát kapta meg, ami ellen a baloldal kampányolt. Hollik István azt mondta, múlt héten egy balos portál összesítette, hogy hány baloldali országgyűlési képviselő van már beoltva, így derült ki, hogy az MSZP-frakció harmada már megkapta az oltást.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ezzel nincs is semmi baj, ha nem a regisztrációt megkerülve kaptak vakcinát, mint a gyöngyösi polgármester. Hollik István azt ugyanakkor érdekesnek tartja, hogy a cikk állítása szerint az egyik baloldali politikus a kínai vakcinát kapta meg. Hozzátette, mivel a baloldal ennek a képviselőnek a nevét diszkréten elhallgatta, ezért három kérdést tesz fel a névtelen, bátor baloldali politikusnak. Hollik István azt kérdezte: ez a baloldali képviselő aláírta-e főnökének, Gyurcsány Ferencnek a kínai vakcina betiltására irányuló petícióját és részt vett-e a baloldal oltásellenes kampányában, aminek az volt a célja, hogy elbizonytalanítsa az embereket a keleti vakcinákkal kapcsolatban. Miután mindenkit le akartak beszélni a kínai vakcináról, ön éppen ezt adatta be magának, hogyan tud ezek után a tükörbe nézni? – firtatta Hollik István.
Forrás: Hollik István Facebook-videója; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS