baloldali provokátor
Mentelmi joga miatt ki sem tudják hallgatni az MTVA-székháznál balhézó Hadházyt
„A mentelmi joggal rendelkező személy gyanúsítotti felelősségre vonásának nem állnak fenn a törvényi feltételei” – szokásos nyakatekert megfogalmazásban így tudatta a közvéleménnyel a Fővárosi Főügyészség, hogy még csak ki sem tudják hallgatni a pártnélküli Hadházy Ákost, aki tavaly novemberben balhézott az MTVA székházánál.A gyermekvédelmi törvény határait feszegeti az RTL
Az LMBTQ-lobbi egyik hazai nagyágyúja, az RTL Klub már el is kezdte a gyermekvédelmi törvény határainak feszegetését. Hétfőn tizenkét éven aluliaknak nem ajánlott besorolással és délután öt körül adták a szappanopera azon epizódját, amelyben látható egy leszbikus csók, természetesen provokációról szó sincs.Kovács Zoltán: Donald Tusk kirohanása a Lengyelország és Magyarország elleni boszorkányüldözés része
Donald Tusk kinyilatkozása a Magyarország és Lengyelország demokratikusan megválasztott kormánya és politikai vezető ereje elleni boszorkányüldözés része – kommentálta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az Európai Néppárt (EPP) elnökének a magyar és a lengyel kormány járványkezelését bíráló közlését hétfőn a Kossuth rádióban.Azt a vakcinát adatta be egy baloldali politikus, amely ellen kampányolt (Hollik István videó-reakciója)
Egy meg nem nevezett baloldali képviselőnek tett fel kérdéseket Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői videónyilatkozatában, mert információi szerint a politikus a kínai vakcinát kapta meg, ami ellen a baloldal kampányolt. Hollik István azt mondta, múlt héten egy balos portál összesítette, hogy hány baloldali országgyűlési képviselő van már beoltva, így derült ki, hogy az MSZP-frakció harmada már megkapta az oltást.Ajánljuk még