
A rendes játékidő és a hosszabbítás sem hozott döntést, így büntetőkre került sor a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. Az idegek harcát Olaszország bírta jobban, így a 34 mérkőzés óta veretlen Mancini-csapat felült a kontinens tetejére! Az Eb-n látottak alapján teljesen megérdemelten!
Látványos záróünnepség vezette fel a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét, amelyet Olaszország és Anglia vívhatott. Az olasz válogatott a Donnarumma – Di Lorenzo, Bonucci, Chiellini, Emerson – Barella, Jorginho, Verratti – Chiesa, Immobile, Insigne, míg Anglia a Pickford – Trippier, Walker, Stones, Maguire, Shaw – Philips, Rice – Mount, Kane, Sterling összeállításban kezdte a finálét. Az Azzurriktól a súlyosan megsérült Leonardo Spinazzola, míg a háromoroszlánosoknál az ifjú titán, Phil Foden hiányzott. Az Eb-n látottak alapján mindkét játékos hiánya komoly érvágás volt a két résztvevő számára.
Villámgyors angol vezetés
Bár az első helyzet az angol kapu előtt adódott, egy rossz hazaadás utáni szögletből, ám az ellentámadásból Anglia rögtön megszerezte a vezetést. Kane indította Trippiert, aki bevezette a labdát az olasz tizenhatos sarkáig, majd átívelt a bal oldalra, ahol a pályán végigszáguldó Shaw érkezett és állítgatás nélkül a kapu jobb oldalába vágta a labdát (0–1). Donnarumma vert helyzetben volt, nem tehetett a gólról.

Luke Shaw extázisban ünnepli gólját az Eb-döntőn a Wembley Stadionban. Fotó: MTI/EPA/Frank Augstein
A 8. perc elején Insigne végezhetett el szabadrúgást 23 méterre az angol kaputól, ám nemcsak a sorfal, de a kapu felett is elszállt a lövése. A 13. percben ismét Trippier adhatott be a jobb szélről, immáron harmadszor a meccsen, ezúttal szögletre mentett a védelem. Bár a sarokrúgás után Donnarumma magabiztosan lehúzta a labdát, az látszott, hogy az olasz védelem bal oldala ezen a mérkőzésen nagyon sebezhető. Az első húsz perc végére a játék képe kiegyenlített lett ugyan, ám az olaszok idegesen játszottak, olykor rájuk nem jellemző technikai és helyezkedési hibákkal, míg az angolok magabiztosak voltak, és a meccs ezen szakaszában jobban futballoztak.
Magukra találtak az olaszok
A 28. percben Insigne lőtt távolról, de jócskán mellé ment a labdája. Az olaszok második kísérlete volt mindössze a meccsen, Pickfordnak pedig még továbbra sem volt érdemi munkája. A 35. percben Chiesa nagyon szép szólót mutatott be, ballal laposan remekül is lőtt, ám a labda néhány centivel elsuhant a bal kapufa mellett. Az ellentámadásból Shaw éles beadása jelentett gólveszélyt, de Mount nem tudott belepiszkálni, a védők pedig felszabadítottak. A 41. percben Mount szabálytalansága után Verratti végezhetett el szabadrúgást, de ebből sem született egyenlítés. Ugyanakkor az azúrkékek magukra találtak, inkább ők irányították a játékot. Hiába azonban az olaszok fölénye, és a négyperces hosszabbítás, csak Verratti lövéséig jutottak a kékek, egyenlíteniük nem sikerült.
Ugyanabban a felállásban folytatták
A félidőben egyik kapitány sem változtatott, Barella viszont rögtön besárgult, jogosan. Egy perccel később Sterling esett el a büntetőterületen belül, ám Kuipers játékvezető habozás nélkül továbbot intett. Az 50. perc elején Insignével szemben szabálytalankodott Sterling, így szabadrúgást kapott Olaszország 19 méterre a kaputól. Insigne ezúttal sem találta el a kaput, így ez a lehetőség is odalett.

Az angol Raheem Sterling (b) és az olasz Giorgio Chiellini párharca az Olaszország–Anglia Eb-döntőn a Wembley stadionban. Fotó: MTI/EPA/Carl Recine
Az 55. perc elején kettőt is cserélt Roberto Mancini. A sárga lapos Barella és a gólképtelen Immobile jött le, helyükre Cristante és Berardi állt be. Még ugyanebben a percben Bonucci kapott sárga lapot a játékvezetőtől. A 61. percben Chiesa kiváló cselek után nagyszerűen lőtt a bal sarok irányába, ám Pickford káprázatos bravúrral hárított. Két perccel később Donnarumma is bemutatott egy bravúrt, Stones léc alá tartó fejesét ütötte szögletre.
Megérdemelt olasz egyenlítés
Jó iramú, izgalmas lett a döntő, benne volt a levegőben az olasz egyenlítés, igaz, annak lehetősége is, hogy az angolok növelik előnyüket. De az angol helyzetek ellenére a második félidőben egyértelműen az olaszok domináltak. Az állandósuló nyomás a 67. percben góllá is érett. Szögletet végezhettek el a kék mezesek, és bár Chiellinit eltüntette az angol védelem, Verratti fejesét pedig még védte Pickford, a kapufáról kipattanóra Bonucci érkezett, aki közelről a hálóba pofozta a labdát (1–1).
Angol cserék
Az egyenlítés után kisvártatva Southgate is a változtatás mellett döntött: Saka érkezett a gólpasszt jegyző Trippier helyére, majd Henderson váltotta Rice-t. Ezzel egyidőben Berardi, a cserecsatár lőtt fölé. Pickford nem túl jó ütemben jött ki, de mégis megzavarta az olasz támadót. A 85. percben Insigne kapott sárga lapot, majd Mancini cserélt: Chiesa helyére Bernardeschi érkezett. A rendes játékidő utolsó percei nyomasztó mértékű, de meddő olasz fölényt hoztak, igaz, gólhelyzet helyett csak Chiellini sárga lapját könyvelhettük el. A hatperces ráadást kétszer 15 perces hosszabbítás követte.

A rendes játékidőben nem talált gazdára a gyönyörű Eb-trófea. Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
Hosszabbítás
A ráadásban Anglia előtt adódott az első lehetőség: Philips próbálkozott átlövéssel egy szöglet után, de lapos lökete mellé gurult. Cseréltek az olaszok és az angolok is. Az Azzurriknál Verratti helyett érkezett Locatelli, míg az angoloknál Mason Mount jött le és beállt az egyik közönségkedvenc, Jack Grealish. A 102. percben formás olasz támadás futott végig a pályán, ám nem született gól Emerson beadásából.
A hosszabbítás második félidejében Bernardeschi végezhetett el szabadrúgást, Pickfordról először kijött a labda, másodjára azonban megszerezte. A következő percben az olasz kapu előtt adódott helyzet, ám abból sem született újabb gól. A 113. percben Jorginho csúszott oda Grealishnek, mindkettőjüket ápolni kellett. Az olasz játékos sárga lapot is kapott, de ami fő: mindketten folytatni tudták a játékot. Mancini közben – talán már a büntetőkre is gondolva – kihasználta hatodik cserelehetőségét is: Emerson helyett Florenzi érkezett. Cserélt Southgate is, méghozzá kettőt, a nem sokkal korábban becserélt Henderson, valamint Walker jött le, helyükre pedig Rashford és Sancho érkezett. A játékvezető az ápolások miatt három perc ráadást rendelt el, de ezek a plusz percek is kevésnek bizonyultak arra, hogy bármelyik csapat is betaláljon, így büntetők következtek.

Két nagyszerű kapitány, Gareth Southgate angol és Roberto Mancini olasz mester közül ezúttal Mancini örülhetett: csapata Európa csúcsára ért. Fotó: MTI/AP/Carl Recine
Büntetők
Olaszország kezdi a 11-es párbajt.
Első kör: Berardi lövi az elsőt, hidegvérrel a jobb sarokba helyez. Az angoloknál a csapatkapitány, Kane is magabiztos (1–1).
Második kör: Belotti kihagyja, Pickford védeni tud. Maguire elemi erővel a bal felsőbe bombáz (1–2).
Harmadik kör: Bonucci nem hibázik. A büntetőkre becserélt Rashford némi táncikálás után a kapufát találja el (2–2).
Negyedik kör: Bernardeschi belövi, éppen Pickford helyére. Sancho büntetőjét Donnarumma kivédi (3–2)!
Ötödik kör: Jorginho az Eb-címért lőhet: Pickford véd! Saka is kihagyja azonban, Donnarumma ismét véd, így Olaszország Európa-bajnok!
Vezető kép: MTI/EPA/Andy Rain
Torockó
2021-07-12 at 18:38
Olvastam, hogy a szelid angolok (nem rasszisták) bedobtak egy olaszt a Temzébe. A többit csak szétverték.
A hülye angol vezetők jobban jártak volna, ha hagyták volna Budapestre hozni a négyes döntőt….
Itt “illiberális” béke és demokrácia van, náluk meg liberális hadiállapot.
úgyahogyvan
2021-07-12 at 16:06
a háttérhatalom(egyik) cirkuszában ismét a háttérhatalom érdekeit szogáló-ideológiailag,politikailag,
gazdaságilag erősen motivált eredmény született-a ‘világ leggazdagabb bírója'(háttérhatalmi komisszár)
bábáskodásával.az angolokat a brexit miatt büntetni kellett-ezért azt a parancsot kapták hogy rúgassanak kezdőkkel…olaszország,az olasz nép pedig ilyen olcsón lett ‘kifizetve’ azért hogy eltűrték,eltűrik és
tűrjék el a jövőben is hogy kapuja legyenek a megszálló háttérhatalom afrikát európába telepítő akciójának…
w
2021-07-12 at 11:09
Torockó
2021-07-12 at 10:01
Tévedsz. Nem történt semmi. Voltak kisebb, lényegtelen, elszigetelt esetek, amivel senkinek nem kell foglalkozni.
Az angolok szófogadóak, letérdepenek a többszörösen büntetett, visszaeső kábítószer fogyasztó bűnöző emléke előtt, vannak feketék a csapatban, vagyis mindenben megfelelnek az elvárásoknak, és semmilyen felszólítást nem kapott az UEFA a megfelelő helyekről, hogy bármi teendőjük lenne!
Az olaszokat viszont lehet, hogy megbüntetik. Volt pofájuk tiszta fehét játékosállományú csapatot kiállítani, amivel megsértették a multikulti minden elvárását.
Nem az angol szurkolók a veszedelmesek a fejlett-haladó multikulti szivárvány jövőre nézve, hanem az olaszok, és főleg a magyarok, akik látszólag semmi rosszat nem tettek, de legbelül a mélyükben ott lappang a gyűlölet lehetősége az LMBTQ propaganda iránt, amit nem lehet fejlett-haladóknak eltűrni, mert mivé lesz a világ, ha minden ország elbuzul, a Magyarország meg ellenáll?
Na remélem kiokosodtál! Hihihi.
Csak_úgy
2021-07-12 at 10:11
Gratulálok Olaszország, megérdemelt, szép győzelem!
https://www.youtube.com/watch?v=ScddDc-tN5Q&list=LL&index=667 😉
Torockó
2021-07-12 at 10:01
Óriási botrány volt tegnap Londonban. Rettenetesen kíváncsi vagyok, hogy az UEFA-FARE banda equal game-je működik-e? Először betörtek erőszakkal, jegy nélkül a lelátóra. A meccsen és különösen a végén rasszista támadásokat intéztek a fekete játékosok ellen (ez lenne ugye a fő bűn, a Wembley örökre bezárásához és az angol csapat örökre eltiltásához), majd szétverték az olasz szurkolókat, video: https://www.moneycontrol.com/news/trends/sports-trends/england-vs-italy-euro-2021-english-fans-bring-disgrace-with-violence-ticketless-entry-and-racial-abuse-on-players-7156811.html.
Rengeteg sérült és letartóztatott.
moliere
2021-07-12 at 10:00
Manó
2021-07-12 at 07:48
https://www.youtube.com/watch?v=ue6NZWU9pWU
🙂
Hesslervezérezredes
2021-07-12 at 09:43
Összességében egy igencsak közepes meccs volt.
Egyúttal rámutatott arra, hogy a mai futball már egy zsákutca.
Ha két nagyon azonos képességű csapat küzd, akkor nem igazán bírnak egymással.
Csak vergődés az egész.
Én ugyan 51-49 %-ban inkább az olaszok győzelmét kívántam, de 11-esekkel bajnoknak lenni szerintem kimondottan ciki.
Nekem egyértelmű, hogy a lesszabályt el kell törölni.
Az is egyértelmű, hogy a kapuk méretét meg kell növelni legalább fél-fél méterrel minden irányban.
A szabálytalankodó játékost – mert azért vérlázító szabálytalanságok voltak bőven a meccsen – a szabálytalanság súlyától függő időtartamra ki kell állítani, akárcsak a jégkorongban.
Hosszabbítás nem kell, jöhetnek mindjárt a 11-esek.
Gólokat – méghozzá jó sokat – szeretné/n/k látni egy meccsen, nem pedig vergődést.
Torockó
2021-07-12 at 09:34
Bár az olaszok is letérdeltek, de jobb, hogy ők nyertek a térdelést fociban európásító rabszolgakereskedők ellen.
A rasszista UEFA a FARE hálózat feljelentéseit veszi büntetési alapnak. A FARE magyarországi vezető-ügynöke Jósa Bálint nevű aktivista: https://hu.linkedin.com/in/balint-josa-3152a059
Természetesen többen vannak, nincs egyedül. Remélem a nemzetbiztonság foglalkozik velük.
egresiistvánjánosernő
2021-07-12 at 09:31
Az 1968. évi EB győzelem (Zoff – Burgnich, Guarneri, Rosato, Facchetti – Salvadore, De Sisti, Mazzola – Domenghini, Anastasi, Riva /és társaik/), azaz, 13 éves korom óta, vártam erre a diadalra! Forza Italia!
Tuti
2021-07-12 at 09:27
Erosen megfontolando a korben all egy kislanyka a transzgederekert mikozben a lelaton csip-csip csokaznak a nezok
Tuti
2021-07-12 at 09:21
Egy kiszivarogtatott uefa modositas szerint a jovo evtol:
– ha fekete koveti el a szabalytalansagot, bar jar a bunyeto,de azt terdelve kell elvegezni
A terdeles es a szivarvanyos szinek mellett a kovetkezo ritualekat kell elvegezni:
– Torpejaras az alacsonyakert
– Szarnycsapkodas karral zummogessel (meheket imitalva) vagy bekaugetes a klimavedelemert
– Mindenki talaljon part maganak es talicskzas a fizikai munkasokert
– Foka-kuszas az olvado jegtablakert
Ha marad ido, akkor foci (opcionalis)
Mária néni
2021-07-12 at 09:13
https://www.origo.hu/sport/focieb/20210711-labdarugo-eb-donto-berohano-nezo.html
Azért voltak megmosolyogtató jelenetek is.
pampafu
2021-07-12 at 09:09
moliere2021-07-12 at 00:18
pampafu
Hát lehet, hogy a Jóisten a jeruzsálemi koalíciós tárgyalásokat figyelte, és csak a végére ült le a tévé elé, megkérdezte Szent Pétert, hogy mi megy? Afrika-kupa?
Majd amikor a fekete gyerekeket látta becserélni, azt mondta, hogy ami sok, az sok.
😀
Jót nevettem…..!
A vicc az elme mindennapos tisztálkodása.
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-07-12 at 09:07
Én ugyan az olaszoknak soha nem drukkoltam, de ez alakalommal megelégedéssel tölt el a sors igazságtevése. Anglia arcátlan bírói csalással került a döntőbe, és abszolút felháborító volt a bunkó angol szurkolótábor viselkedése: amikor az olaszoknál volt a labda, folyamatos egyöntetű minden más zajt elnyomó huhogással próbálták alázni, megzavarni a digókat. Undorító volt. Az UEFA persze megint lapítani fog, mint xar a fűben.
Doktor
2021-07-12 at 08:52
Viva Italia!
jobb-ágy
2021-07-12 at 08:50
Ez a meccs két résztvevő búcsúmeccse kellene, hogy legyen. Southgate,és Kujpers. Ennyire szinten alul teljesíteni, szégyen. Mindkettőjük helyében a föld alá süllyednék. Eddig sem néztem az olasz focit klubszinten, ezután még úgysem fogom. Hányingerem van az olasz focisták alattomos, jellemtelen, undorító, tapló viselkedésétől, minden disznóságot megengednek maguknak, és megengednek nekik az ilyen Kujpers féle dilettánsok.
Egyszerű Polgár
2021-07-12 at 08:12
Nem lepődnék meg ezek után, ha Angliában elvárnák a feketéktől, hogy essenek térdre elkövetett bűneik miatt a fehérek előtt! 😀
Ez így volt, lett tökéletes és igazságos!
Magor
2021-07-12 at 08:11
Attila fia Csaba! Mélyen egyetértek!
antilibsi
2021-07-12 at 07:51
Már csak az maradt hátra, hogy Salviniék is győzzenek, és akkor elégedettek lehetünk 🙂
Manó
2021-07-12 at 07:48
Leonardo DiCaprio versenyezteti a rabszolgákat a filmben, Franco Neróra nem emlékszem. A hasonlat viszont ül.
Tschutka Ádám
2021-07-12 at 07:42
Az angolok jól nyomták. De a négereik nem. A stresszhelyzetben csődöt mondott az uralkodó rassz.
Ennek ÍGY KELLETT LENNIE!
Most majd 60 millió ember gondolkodhat el: ha már letérdelünk, ki előtt is kell térdepelni?
w
2021-07-12 at 07:10
Olasz győzelemre tippeltem, mert az angolok ajándék 11-essel jutottak a döntőbe a dánok ellen. Nem sokon múlott, de így volt igazságos.
Remélem jó ébresztő lesz az olaszoknak, hogy 11 olasz szív többet ér egy rossz multikultinál. Az angolok meg csak térdepeljenek, amíg mások fociznak!
van, ahol fociznak
2021-07-12 at 07:03
Az olaszok nyertek.
Ettől még a magyar “futball” ott tart, ahol. 24-28. hely Európában.
Debreceni
2021-07-12 at 06:22
A gogos angolok szajaba szepen beadtak egy kis cumit, mindenkinek egyet- egyet. Aztan akkorat szivtak mint a torkos borz. Az agressziv, mocskos szurkoloikkal egyutt. Micsoda elmeny volt sirni latni oket!
Attila fia Csaba
2021-07-12 at 03:43
Szebeni István:
“- Az UEFA döntése, hogy zárt kapuk mögött kell játszanunk 3 meccset, nézők nélkül, mert néhány hülye huhogott, elfogadhatatlan. Nem őket zárták ki igazából, hanem apákat, anyákat, gyerekeket.
– Az, ami Európában folyik, egyszerűen ijesztő. Gyökértelen, anyanyelv nélküli, korrupt, zsarnok, rabszolgatartó, a világot tűzbe borító, milliókat kiirtó országok most szentet játszva ítélkeznek felettünk. Felettünk, akik 1100 éve vívjuk csatáinkat az örökös elnyomók ellen. Az elnyomás a futballba is begyűrűzött, mint ahogyan mindenhová. Hazaárulók pedig mindig is voltak és lesznek, ezen nincs mit csodálkozni, akik az európai államférfiak szoknyája mögé bújva suttognak. Sebaj!
– Én úgy érzem, egyre erősebb újra a magyar, és ez a sok színházi, kockaszemüveges nyugati bohóc már sehol nem lesz, amikor Magyarország még mindig állni, és ragyogni fog. Ezek csak irigyek. Mindenre, mindenünkre, ami nekik nincs, és sosem volt, vagy sosem lesz. HAZÁJUK.
– Tanuljátok meg, hogy Mi soha, de soha nem térdelünk le senki előtt, inkább állva meghalunk.
– Büszke vagyok, hogy magyarnak születhettem, és a világ legcsodálatosabb nyelvét beszélhetem.
– Szeretlek, Isten áldjon meg Magyarország”
moliere
2021-07-12 at 02:23
Aradi Enikő
Nyilván nem a színész, hanem az általa alakított olasz karakter a vicc tárgya, aki néger rabszolgákat vett, mint harci kutyákat, és versenyeztette őket életre-halálra. Egyébként jó film, az átlagnál messze magasabb színvonalú propagandafilm.
Aradi Enikő
2021-07-12 at 01:19
Franco Nero olasz színész! Milyen bűnei voltak?
Tuti
2021-07-12 at 00:41
A pap es a rabbi elmennek egy boxmeccsre
A rabbi latja,h az egyik bunyos keresztet vet es megkerdezi a papot:
– szerinted ez segit?
– hat ha nem tud bunyozni,akkor nem sokat!
Szoval nem eleg a terdeles es a szivarvanyos minden!!!
Focizni kell!!!
Naprózsa
2021-07-12 at 00:33
Ez az, amikor multikulti pc visszavág. Eleve meglepődtem, hogy kevés a néger az angol csapatban – mármint a mostani divathoz képest – és látható volt, a végén 11-esekhez éppenhogy ne számítson rasszistának, multikulti okból rakta be a főnök a négereit. Ráfázott, mindhárom elszúrta.
Gáspár Anette
2021-07-12 at 00:33
NA VÉGRE!!!!!!!!!!!!!
moliere
2021-07-12 at 00:29
Gera Zoli minden szava arany állítmány.
Karoly
2021-07-12 at 00:21
Bravó Italia!
Szép volt.
moliere
2021-07-12 at 00:18
pampafu
Hát lehet, hogy a Jóisten a jeruzsálemi koalíciós tárgyalásokat figyelte, és csak a végére ült le a tévé elé, megkérdezte Szent Pétert, hogy mi megy? Afrika-kupa?
Majd amikor a fekete gyerekeket látta becserélni, azt mondta, hogy ami sok, az sok.
😀
moliere
2021-07-12 at 00:16
Az angolok nagy nehezen kineveltek egy elég kerek generációt, ami még bővülhet is, de ennyi nem elég. Megint abba a hibába eshetnek, amibe Gerard és Lampard és Owen és Terry korában. Játékosaik vannak, de szakma nincs. Edző nincs. Egy ilyen meccset, ahol gyakorlatilag egy gól előnnyel indulnak, így elveszíteni végül, az azért nagy bűn. Mert kikaptak, ki lehet kapni. De amikor a saját térfelükön körbeadogatják őket úgy, hogy hosszú percekig nem tudnak mit kezdeni az olaszokkal, csak a passzsávok lezárására futja, és ezt a meccs során többször is, az már nagy hiba.
Az egyenlítő gól után szinte tapintható volt még Budapestről is, hogy az olaszok érzik: meg vannak zavarodva, most, vagy soha pillanat van.
Emberileg láthatóan nem rossz csapat az angol, talán emberileg az edző is rendben van, de abban az országban, ahol a legtöbb a pénz a fociban, aránytalanul nincs taktika, nincs ész a fociban.
Az olaszok is nézték az EB-t: kivették ma a játékból Stirlinget, ennyike. Ha nincs a Stirling, már rég nem játszanának. Az angolok mit vettek észre az olaszok játékán? Nem tűnt úgy, hogy bármit.
Mária néni
2021-07-12 at 00:15
Hát igen, a Nagyhatalmú, igen Ő az aki rendet tesz.
Örömünnep Olaszországban !
Majd az UEFA elrontja az ünnepet, büntet, kiró egy kis sarzsit,
meg különben túl hangosak voltak az olaszok….
pampafu
2021-07-12 at 00:09
Ez a térdepelős, gőgös angolok jutalma. 3 Feku rúg,,,,
a Jóságos Isten meg úgy dönt, hogy Olaszország legyen az
Európa Bajnok !
Forza Italia.
moliere
2021-07-12 at 00:08
Ha másért nem, Rossiért Hála Istennek! Forza!
DE másért is!!!
Az olaszok sokkal kevesebb erőforrásból, tisztességesebb körülmények között, mondhatni ötször nehezebb ágon, sokkal többet focizva időben (hosszabbítások), és nem utolsó sorban JOBBAN JÁTSZVA jogosan lettek Európa bajnokai.
Az első meccsek benyomása után sokan szurkoltak nekik, és sokan már attól is eleve olasz szurkolókká váltak, hogy a csapatkép megjelenése után kikiáltották őket rasszista, fasiszta csapatnak, ebben az igen beteg, intenzíven fekvő világban ezt is lehet. Már csak azért is örülök külön azért is, hogy EURÓPAI bajnoka van Európának. Egy gyenge és gonosz pillanatra örültem neki, hogy egy kis leckét kapott a sorstól a multikulti idiotizmus is, de összességében azért sajnálom azt a három szerencsétlen kültelki néger bevándorló gyereket, akit ez a fullidióta edző a végén odaállított, gyerek fejjel megoldani olyan lelki terhet, amit nem lehet elbírni még öreg fejjel sem talán.
.
Habár a térdelés gusztustalan dolog volt, végül mégiscsak örülök az olaszoknak.
(Biztos azért térdeltek le, mert az összetartáson megnézték a Django elszabadult, és rájöttek, hogy Franco Nero bűneiért nekik is térdelniük kell
😀
Ricsipaszta
2021-07-12 at 00:04
Mindhárom bokszos sorban kihagyta a tizenegyesét = PRICELESS 😀
Tuti
2021-07-12 at 00:04
Telepakoltak az angol bunteto-rugokat fiatal negusokkal, amikor dorzsolt oregekkel kellett volna…h majd megnyerik nekik a rasszizmust is legyozve…
Vagy nem abbahagyni jatszani az elso felido vegen…
Megerdemeltek az olaszok