Pesti Srácok

Baán László: a Városliget lecsúszása ellen egyetlen ligetvédő sem tüntetett (PS-VIDEÓ)

A hetvenes évek közepén, a Budapesti Nemzetközi Vásár kiköltözését követően volt utoljára felújítás és átalakítás a Városligetben, amely azóta fokozatosan pusztult – nyilatkozta portálunknak adott interjújában Baán László, hozzátéve, a Liget folyamatosan veszítette el azt, amiért az emberek szerették. A miniszteri biztos – akit a Városliget utolsó rozsdaövezetének felszámolásáról kérdeztünk – kiemelte, a ligetvédő mozgalom egyetlen képviselője sem lépett fel korábban a vállalhatatlan épületek ellen, soha egyetlen cikk, felszólalás nem született azért, hogy a Liget jobb legyen, a tiltakozási kedv már csak akkor támadt fel, amikor a kormány elhatározta, hogy változtat az áldatlan állapotokon.

A várostervezés kedvelt szempontja, hogy a lepusztult rozsdaövezetek felszámolásával új tartalmat adjanak egyes területeknek. A fejlesztések harmadik szakaszába lépő Városliget-projekt kapcsán is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a Ligetnek néhány éve még számtalan, a nagyközönségtől elzárt, vállalhatatlan szeglete volt. Az utolsó ilyen terület, lepusztult épületegyüttes a Főkert egykori telephelye volt, amelynek bontási munkálatai cikkünk megjelenésének idején már elkezdődtek. Baán Lászlót emlékidézésre hívtuk, hogy ne merüljön feledésbe, honnan is kellett régi pompájába visszasegíteni a Városligetet.

Lassan elfelejtjük, hogy a Városliget egyes részei rozsdaövezetek voltak

A miniszteri biztos az interjúban elmondta, a rendszerváltáshoz közeledve a Városligeten egyre inkább úrrá lett a lecsúszás érzete, voltak olyan hitvány, a nagyközönségtől részben elzárt épületegyüttesek, amelyek bőven kimerítették a rozsdaövezet fogalmát. Baán László kifejtette, ilyen terület volt a Hungexpo irodaegyüttes ezer négyzetméteres, ráadásul elzárt területe, ilyen volt utolsó napjaiban a PeCsa, és utolsóként a Főkert telephelye. Ugyanakkor megjegyezte, az lesz a sorsa a Városligetnek, hogy felújított állapotát fogja mindenki természetesnek venni, a korábbi vállalhatatlan állapotokra senki nem fog emlékezni, és ha ez bekövetkezik,

PestiSracok facebook image

Sok indokolatlan konfliktust kellett felvállalni a projektért

Baán László arról is beszélt, egyre inkább lecsengőben vannak azok a hangok, amelyek a Városliget rendbetétele ellen léptek fel, ugyanakkor a jelenlegi fővárosi vezetés még mindig folyamatosan szembesíti az embereket azzal, hogy ők a fejlesztéseket nem akarták és nem is akarják. A miniszteri biztos elmondta, a Városliget rendbetétele ellen küzdő politikusok megítélése szempontjából egyre inkább egy „nagy mínuszt” jelent a válaszadók szemében az érthetetlen elutasító magatartás, ugyanakkor a kormány 2011-óta nagyon sok konfliktust vállalt föl azzal, hogy kitartott a Városliget megújítása mellett. Mint fogalmazott:

A miniszteri biztos kitért arra, a főváros nemrégiben ékes példáját adta annak, hogyan is képzelnének el egy felújítást, amikor Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes visszadobta a köztudatba a Budai vár Szent György terének letérkövezési ötletét. Baán László úgy vélte, ha a főváros által támogatott tervek alapján az új Nemzeti Galéria a Várban épülne fel, azzal egy olyan beton krematóriumot erőltetnének a Szent György térre, amely nemcsak kinézetében és minőségében kifogásolható, de olyan térkövezéssel járna, ami miatt a Városligetet különben teljesen indokolatlanul támadták.

Ilyen lehetne az egész ország

Baán László végezetül arról beszélt, a Városliget fejlesztése arra is rámutat, milyen lehetne az egész ország, ha nem kellene folyamatosan az innováció ellen küzdőkkel vitatkozni. Mint fogalmazott, a Városliget

A miniszteri biztos hozzátette:

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.