Az Európai Bizottság bevándorlók befogadásáról szóló cselekvési terve miatt újabb és újabb jelentős tömegek indulhatnak el Európa felé – erről beszélt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Pénteken reggel Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban azt hangsúlyozta: az EU 34 millió migránsnak akar lakást, szociális segélyt, állampolgárságot, szavazati jogot adni, ami maga a Soros-terv. Bakondi György arra emlékeztetett, hogy 2015-ben még csak arról beszéltek, hogy a menekülteket be kell fogadni, szolidárisnak kell lenni velük, majd később már arról is beszéltek: vannak gazdasági bevándorlók, akiket segíteni kell.
Ezután jött a kvóta, a migránsok kötelező szétosztásának ötlete, és hogy nem szabad a határokat szigorúan ellenőrizni. Most pedig már több tízmillió ember európai befogadásáról van szó, akiknek lakhatást, állampolgárságot, szavazati jogot, szociális ellátást kellene biztosítani. Öt év alatt fokozatosan kiderült a nagy mesterterv
– fogalmazott a főtanácsadó, megjegyezve azt is: akkor beszélnek először az igazi szándékról, amikor az európai emberek az egészségükkel, életük védelmével vannak elfoglalva. A főtanácsadó szerint a tervet tekintve a forrással, a célkitűzésekkel és a következményekkel is gond van. Mint mondta: 30-40 millió ember integrálódását, lakhatását kellene támogatni európai forrásokból, ahelyett, hogy a gyengébb helyzetben lévő európai országok felzárkózását, az európai embereket segítenék. Bakondi György szerint most van itt a döntő pillanat, hogy az európai biztonságért felelős szervek, a politikai vezetők, a kormányok átlássák a helyzetet és az európai emberekért, biztonságukért, Európa jövőjéért fellépjenek, amíg nem késő.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS