
Fokozódik a migrációs nyomás a déli határon – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Bakondi György továbbá kiemelte, hogy az idei év eltért a korábbiaktól a tekintetben, hogy nem csillapodott a migrációs nyomás télen.
Bakondi György azt mondta: ebben a helyzetben a magyar kormány arra törekszik, hogy az Európai Unió, egyben Magyarország határától minél távolabb erősítse meg a határőrizetet a balkáni útvonalon.
Ezt a célt szolgálja, hogy nemzetközi együttműködés részeként magyar rendőri kontingens teljesít szolgálatot Szerbia déli határán
– tette hozzá. Mint elmondta, Törökországban ötmillió migráns tartózkodik, és Belső-Afrikából is egyre többen tartanak Észak-Afrikába és onnan Európa felé.
Ezért Törökország és Görögország is falat épít a keleti határain
– sorolta. Hangsúlyozta, hogy a migrációs nyomás a korábbi időszakokkal ellentétben a tél folyamán sem csökkent.
Ez egyrészt az enyhe időjárás, másrészt annak a következménye, hogy az embercsempész-hálózatok egyre szervezettebbek. Felszámolásuk csak nemzetközi együttműködéssel valósítható meg
– mondta Bakondi György.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szimela Pancarci
Orientál
2023-03-09 at 13:15
Balliberális zöld Sorosék szarnak – főleg a tengeri – útközben megtörtént megtörténő halálos tragédiákra.
Lacus
2023-03-09 at 10:38
Vagyis semmi változás. Arra azért kíváncsi lennék, gumilövedék használatára közvetlen megtámadás esetén miért nincs bátorsága kiadni parancsot a Rambo úrnak, mert ez csak nyafogás.
Királytigris
2023-03-09 at 10:26
A fokozódó migránsnyomásról szóló nyafogást hallom már 12 éven keresztül Bakondi úrtól.
Lőni kell kedves Bakondi úr, és úgy elszaladnak a magyar határtól a migránsok, hogy soha a büdös életben nem tolják mégegyszer ide a pofájukat!
Solaris
2023-03-09 at 09:53
Már több ország elkezdte a hazautaztatást.
Ellentengernagy úr ezt még nem tudta még javasolni sem.
Lehet, hogy túlvállaltuk a sorostervet?
László54
2023-03-09 at 09:31
Évek óta ismétel duma, mint egy elakadt hangrögzítő !!