Pesti Srácok

Bálint Natália újra kifakadt: "A Fideszt csak pszichopaták és alacsony értelmi képességű emberek támogatják"

null

Nem bírta sokáig visszatartani a jobboldali emberek iránt érzett gyűlölete táplálta indulatait Bálint Natália operaénekes. E minőségében már korábban is bemutatkozott: akkor a keszthelyi időközi önkormányzati választás eredményétől elszomorodva veszített kontrollt és fejtette ki kendőzetlen véleményét a Fidesz-szavazókról, azaz több millió magyar emberről, miszerint azok "jobbágymentalitású senkik". Cikkünk után, ahol csak lehetett, elsírta bánatát, milyen szörnyű lett az élete: zaklatják, szidalmazzák, amióta portálunk – szerinte – trollokat uszított rá. Akkor úgy tűnt, a művésznő nem viseli jól a szabad véleménynyilvánítást, csak ha az övéről van szó; állítólag nagyon megviselte, hogy jobboldali emberek fejtették ki a véleményüket róla és szavairól, de a jelek szerint nem tanult saját hibáiból, és most ismét megrázta a pofonfát. Ezúttal pszichopatának, alacsony érzelmi és értelmi szintű embereknek nevezte a Fideszt támogatókat.

Bálint Natália világjáró operaénekes gyakorta nyilvánul meg politikai kérdésekben: nemcsak Keszthelyen segített be a kampányban az ellenzéki jelöltnek, hanem korábban a most épp Márki-Zay csapatához tartozó, azelőtt Jobbik-szimpatizáns siófoki polgármester kampányrendezvényein szerepelt. Amikor a PestiSrácok.hu írt az operaénekesről – mellesleg mindössze bemutatva a politikai nézeteit, nagyobb teret adva közéleti véleményének –, Lengyel Róbert még a védelmébe is vette.

Bálint Natáliát akkor állítólag annyira megviselte, hogy hasonlóan jó véleménnyel vannak róla jobboldali emberek, mint ő róluk, hogy úgy tűnt, tanult a leckéből és a jövőben igyekszik visszafogni magát. Ez iránti reményünk most oszlott el, amikor egy olvasónk elküldte nekünk a művésznő újabb magvas gondolatait, amelyeket ezúttal a Kaleta-ügy váltott ki.

Az operaénekesnő hivatalos közösségi oldalán értekezett a pedofil bűncselekmény miatt első fokon elítélt perui nagykövetről, igyekezve azt a Fidesz nyakába varrni. Úgy látszik, Bálint Natáliát csak annyira érdekli az ügy, hogy minden olyan fontos hírről lemaradt, amit a kormánypárti politikusok mondtak a Kaleta-ügyről. Mindannyian, akik megszólaltak és nem voltak kevesen, messzemenően elítélték a volt nagykövet tetteit. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője még azt is közölte, hogy törvényt fognak módosítani annak érdekében, hogy a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetői ne úszhassák meg olcsón tetteiket. A minap az is kiderült, hogy mellesleg éppen a balliberális média volt, amely a szabadságjogok jegyében védelmezte korábban a pedofilokat, miszerint azok is emberek.

PestiSracok facebook image

– írta Bálint Natália, vélekedését pedig az oldalát követők nagy számban kommeltelték.

Ezen hozzászólások között tájékoztatta makacs tényekkel a művésznőt egy gépészmérnök. Az interneten szabadon elérhető adatokkal emlékeztette, hogy Kaletát bizony Gyurcsányék karolták fel: a Gyurcsány-kormány idején, 2002-ben az amerikai főosztály referenseként került a külügyminisztériumba. Elégedettek is lehettek a munkájával és hűségével, mert 2007-ben már a Gyurcsány-kabinet diplomatájaként dolgozhatott, mint Los Angeles-i konzul. Igaz, 2010-től, a kormányváltás után is a tárcánál maradhatott, de már "csak" a sajtóosztályt vezette. 2017-ben nevezték ki perui nagykövetnek, miután a külügyi bizottság egyhangúlag megszavazta, azaz támogatta a kinevezését, köztük például Mesterházy Attila, Demeter Márta vagy a jobbikos Gyöngyösi Márton.

A válaszra Bálint Natália éktelen haragra gerjedt és a kommentelőt, annak privát oldaláról lementett fotóját közreadva minősítette:

– írta a férfiról.

Azt is kifejtette, hogy kommentelője oldalát átnézve szerinte "értelmiségiként támogatja a Nárcisztikus pszichopaták Együttműködési Rendszerét", és "erősen gyaníthatóan maga is az". És ha már adódott a lehetőség, hát ismét kiírta magából mindazt, amit a kormánypárti emberekről gondol úgy általában.

Vezető kép: Hír.ma