Bányai Gábor fideszes parlamenti képviselő februárban Kiskunhalason került mélyaltatásban lélegeztetőgépre, miután elkapta a koronavírust. Március közepén átszállították Szegedre, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba. Előfordult, hogy egy időben öt géppel segítették orvosok és ápolók a szerveinek működését, az életben tartását. A politikus szíve kétszer megállt, noha a legkritikusabb időszak túlélését éppen a szívének köszönhette. Két alkalommal járt bent nála Rónaszéki Gábor egykori jánoshalmi plébános is, hogy feladja neki a betegek szentségét, amely mind a két alkalommal csodás javulást eredményezett. Orvosai csodának tartják, hogy végül életben maradt. Bányai Gábort egy hete Balatonfüreden kezelik, ahol egy rehabilitációs program keretében segítik teljes felépülését.
Bányai Gábor interjút adott a halasmedia.hu-nak, amelyben az utóbbi hónapok emberfeletti küzdelméről beszélt:
Nagyon örülök az életemnek, még akkor is, ha járókeretre szorulok, és a lábaimat alig bírom mozgatni. Az izmaim elsorvadtak, közel harminc kilót fogytam, tele van a testem szúrások helyével és sajnos felfekvések is keletkeztek rajtam. Sok-sok segítségre szorulok a napi teendőim elvégzésében, amelyben a felállás is nehézség, de élek. Hálával gondolok mindazokra, akik segítettek lélekben és fizikálisan. Elsősorban az orvosokra, az ápolókra. Büszke vagyok a családomra, a feleségemre, a gyermekeimre, az édesanyámra, akik, mint utólag megtudtam, végig velem voltak. Azoknak is köszönettel tartozom, akik a távolból imáikkal vagy az életemért való aggódással kifejezték törődésüket.
Az országgyűlési képviselő állapota május közepéig folyamatosan romlott; a hirtelen pozitív fordulat Pünkösd idején következett be. A politikus elmondta:
Egy vizsgálati komplikáció miatt haladéktalanul le kellett kerülnöm a műtüdőről, amire a szervezetem nagyon jól reagált, és ezután következett a csoda, tisztulni kezdett a tüdőm, ami jelenleg olyan egészséges, mint korábban. Napok alatt akkorát javult, hogy az orvosok nem hittek a szemüknek. Ezután nagyon gyorsan lekerültem a lélegeztetőgépről is.
Bányai Gábor a halálközeli élmények kapcsán Istennel is kapcsolatba került:
Azt üzente egy hang, hogy előkészített mindent, megvan a helyem az örökkévalóságban, találkozhatom például apámmal, de választást is hagyott. Azt mondta, ha úgy érzem, hogy van még dolgom, maradhatok. Bármilyen furcsán is hangzik, döntési helyzetbe hozott.
A politikusnak a felépüléshez hihetetlen erőt ad a családja szeretete, a kollégák, barátok aggódása, törődése. A tervek szerint nyár végéig marad rehabilitáción, aztán reményei szerint a közélethez is visszatérhet, hiszen ahogy mondta:
Szeretnék sokat tenni még, dolgozni a hazámért, a Homokhátságért, a Bácskáért, az emberekért!
Forrás: halasmedia.hu; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS