bányai gábor
Kövér László: nemet kell mondani az őrületre, amely Nyugat-Európában már elszabadult a láncaitól
Az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP koalíciójának kell megadni az újrázás lehetőségét, a további felhatalmazást, amennyiben biztonságban akarjuk tudni magunkat, szeretteinket és az országot; a gyermekvédelmi népszavazáson pedig nemet kell mondani arra az őrületre, amely Nyugat-Európában már elszabadult a láncaitól – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz országos választmányának elnöke kedden Kiskunhalason.Isten hozott újra köztünk! – így köszöntötte Orbán Viktor Bányai Gábort, a túlélőt
Portálunk is beszámolt arról, hogy Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő a koronavírus szövődményei miatt válságos állapotba került, de szerencsére sikerült legyőznie a betegséget. A Polgári Piknik nevű kötcsei találkozón a miniszterelnök is köszöntötte a körükbe visszatérő politikust.Bányai Gábor csodálatos gyógyulása mögött az Isten áll és éppen ezért bizakodva tekint a jövőbe – Akinek kétszer is leállt a szíve
Álmában még van, hogy koporsóban látja magát, de már a felépülése utáni időre készül – nyilatkozta a Heteknek Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő, aki nyolcvanöt napot töltött kómában, miután elkapta a koronavírus hírhedt angol variánsát. A vírusból ugyan gyorsan felgyógyult, azonban a szövődményekbe majdnem belehalt. Bányai most a rehabilitáción napról napra erősödik, de mind lelkileg, mind testileg fel kell dolgoznia az elmúlt hónapok traumáit, küzdéseit. Már látszik a fény az alagút végén: a honatya a jövőre, a munkára és egy tartalmas, szép életre készül.Bányai Gábor megküzdött a halállal, most az életre és a visszatérésre készül
Bányai Gábor fideszes parlamenti képviselő februárban Kiskunhalason került mélyaltatásban lélegeztetőgépre, miután elkapta a koronavírust. Március közepén átszállították Szegedre, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba. Előfordult, hogy egy időben öt géppel segítették orvosok és ápolók a szerveinek működését, az életben tartását. A politikus szíve kétszer megállt, noha a legkritikusabb időszak túlélését éppen a szívének köszönhette. Két alkalommal járt bent nála Rónaszéki Gábor egykori jánoshalmi plébános is, hogy feladja neki a betegek szentségét, amely mind a két alkalommal csodás javulást eredményezett. Orvosai csodának tartják, hogy végül életben maradt. Bányai Gábort egy hete Balatonfüreden kezelik, ahol egy rehabilitációs program keretében segítik teljes felépülését.Bányai Gábor: Mérhetetlen boldogsággal jelentem, győztem!
Hivatalos Facebook-oldalán jelentkezett be Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő, aki a koronavírus-fertőzés következtében még februárban került lélegeztetőgépre és akinek ezt követően hónapokig küzdöttek az életéért. Portálunk június elsején számolt be arról, hogy a képviselő "Hello, hello, újra itt vagyok!" – szavakkal és egy Ákos-klippel jelentkezett hosszú idő után újra személyesen közösségi oldalán, jelezve, hogy túl van a közvetlen életveszélyen. Ezúttal viszont egy róla készült képet is posztolt, bejegyzésében pedig köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik megmentették az életét, akik gondoltak rá és akik imádkoztak érte.Orbán Viktor is üzent Bányai Gábornak, aki csodával határos módon visszatért a halál torkából
Portálunk folyamatosan hírt adott a fideszes országgyűlési képviselő koronavírussal folytatott küzdelméről. Bányai Gábor még februárban fertőződött meg, néhány nappal később válságos állapotba került, ezért intenzív ellátásra és gépi lélegeztetésre szorult. Március közepén a politikus életéért küzdő orvosok műtüdőkezelést javasoltak. Bányai Gábor április közepére legyőzte a betegséget, de a fertőzés okozta károk miatt továbbra is gépi lélegeztetésre szorult még, mélyaltatásban tartották, ám azóta az állapota tovább erősödött; kedden a közösségi oldalán olvasható vidám és reménykeltő bejegyzésében tudatta követőivel, hogy visszatért.Facebook-oldalán jelentkezett be a nemrég még lélegeztetőgépen ápolt Bányai Gábor fideszes képviselő
Hello, hello, újra itt vagyok! – szavakkal és egy Ákos klippel jelentkezett be hosszú idő után újra Facebook-oldalán Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő, aki az elmúlt hónapokban szó szerint élet-halál harcot vívott a koronavírussal szemben.Sokat javult az állapota, de még lélegeztetőgépen van Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő
Közleményt adott ki a Bányai család annak apropójából, hogy a képviselő ma 50 napja van lélegeztetőgépen. Azt írták, hogy a koronavírus-fertőzéssel kórházba került Bányai Gábort február 24-én öt napra akarták lélegeztetőgépre tenni, de rosszabbodott az állapota.A műtüdő-kezelésben részesülő képviselő családja üzeni: "Szeretünk Apa! Meg fogsz gyógyulni!"
Pénteken Bányai Gábor országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) családja a Facebookon közölte, hogy a képviselő állapota március 13-án annyira leromlott a koronavírus-fertőzés következtében, hogy azonnali beavatkozást követően egy légzést és keringetést támogató eszközre tették, azaz műtüdő-kezelést kap, amely az első napok válságos állapota után „elkezdte a pozitív hatását gyakorolni”, így megmentve a képviselő életét. A család köszöni mindenkinek, legyen az ismerős vagy ismeretlen, hívő vagy nem hívő, jobboldali vagy baloldali, aki jókívánságait, imáit ajánlotta Édesapjuk gyógyulásáért!Ajánljuk még