
Mi is beszámoltunk róla, hogy a HVG balatoni nyaralókról készült képpel illusztrálta a “kiürült Balatonról” szóló cikkét. A látványos öngólhoz Bayer Zsolt is hozzászólt közösségi oldalán.
Mostanában a Balatonnál többen vannak, mint a 70-es, 80-as években, amikor pedig tényleg ott volt mindenki, továbbá a fél NDK, akik csak itt tudtak találkozni az “eneszkás” rokonaikkal, ismerőseikkel, barátaikkal – hívta fel a figyelmet Bayer Zsolt egy, a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben. A Magyar Nemzet publicistája a balliberális HVG azon kijelentésére reagált, amely szerint a Balaton nem eléggé látogatott, sőt üres. Bayer Zsolt szerint a Balaton megtelt.
Mi ott élünk ilyenkor, látjuk, tapasztaljuk, érezzük a régóta nem látott tömeget, a tópartot körülölelő autóút dugóit (nem beszélve az M7 péntek-szombati totális csődjéről), a strandok elviselhetetlen embertömegeit, a sorban állást a (megfizethetetlen) lángososnál, az éttermek teljes foglaltságát (olcsó, drága, közepes, teljesen mindegy!), egyszóval: várjuk augusztus 20-át, amikor ennek a tömegnek nagy része hazamegy, és újra lehet majd élni egy kicsit a tó mellett. És akkor jön a HVG, és megírja, hogy üres a Balaton, ezeknél ócskább és undorítóbb propagandisták már csak a 444-nél meg a 24-nél lélegeznek
– írta bejegyzésében a publicista.
Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok
kektarnics
2021-08-09 at 23:22
Leopard nevezetu KULDOTT troll. Minden PS cikkhez ugyanazt az ellenzeki kampanyszoveget illeszti. Az ilyen merev, megrogzott emberkeket nem lehet meggyozni, folosleges idotoltes veluk foglalkozni! O csak a napi betevojeert dolgozik, nagyon szorgalmasan. Az ido tul draga, hogy ertektelen, semmitmondo dolgokkal toltsuk az idot, es meg raadasul bosszankodjunk is.
sanyi05
2021-08-09 at 21:38
Leopárd ? Nem bűzgörény véletlenül? Végül is az is egy állat.
WLM
2021-08-09 at 19:24
Elnézést kérek amiért nyaralásommal megzavartam bayer úr nyári nyugalmát. Rohanok haza nehogy az új elit ne tudja magát kipihenni.
És csodálkozik hogy elpártolnak a szavazóik.
nemzeti
2021-08-09 at 18:55
Bayer Úr !
A Békemeneten is kellett volna érezni.
Nem amikor már a vírus és a rossz idő miatt nem lehet.
szemet szemért
2021-08-09 at 18:12
Leopárd! Annyi eszed van mint egy porcalánmalacnak. Feltűnési viszketegségben szenvedsz.Húzzál el a jó büdös francba.
Solaris
2021-08-09 at 18:10
Elég 100 privát beszélgetésbe találomra belehallgatni, meglesz a statisztika.
Zsótika is látja, hogy a fosás miatt elindult a hibaspirál.
Hiba jön hiba után.Megy a kussolás a nemzeti inzultációról.Besült.
Oltatlanok,bizonytalanok,buzik,budapestiek,banki adósok,elégedetlenek,komcsik és ivadékaik,libsik és ivadékaik,fiatalok nagy része,külföldön dolgozók soroljam még?
Na ez nem egyharmad….
Orientál
2021-08-09 at 18:04
Leopárd Te az vagy mint a hazug még az eu-s milliárdokat is meglopató Gyurcsányodék a népbe lövetődék ,még az EU-t is elvtársiasan átvertétek ma is ezeket folytatjátok.
khm
2021-08-09 at 17:19
A poén,hogy az “üres” Balaton felett a márki-zagy molinóját húzgálja egy repülőgép! 🙂
ERZSI
2021-08-09 at 17:12
Ferike aki Leopárdot szereti, és gabocát lenézi!
Ez nem egy Vágó I. vetélkedő, mondhatsz okosat, a szándék előbb utóbb kilóg a szövegből. Ha, nem tudsz érvelni, akkor ne nevezd képzetlennek a másikat!
Feri
2021-08-09 at 17:05
gabóca
2021-08-09 at 16:49
Sosem tudta képezni magát, azért ilyen, csak ctrl-c; ctrl-v.
Gyári hibás a szerencsétlen, amit tetéz a kisebbségi komplexusa.
Rózsa Zoltán
2021-08-09 at 16:53
Naiv, ártatlan kérdéseim a tapasztaltakkal, látottakkal kapcsolatban:
SzéL Berci – hol van az a sok, 4 millió mélyszegénységben éhező magyar és gyerek? KariGeri akinek egy gyerek egy napi éhezése is elfogadhatatlan? Nem ott áll a sorban a lángososnál?
Szabó Timike – feltámadt a koronavírusban kihalt Kárpát-medence? Ha itt mindenki elpusztult a kormány elhibázott járványkezelése miatt akkor most zombik napoznak a tóparton vagy mi?
Hadházy – ha mindent IS ellopott Garancsi meg Mészáros akkor ezek szerint a Balaton parton napozó, lángost evő, csúszdázó emberek mindegyike oligarcha és NER milliárdos?
Kunhalmi és Molnár Zsolt – ha már nincs szabad strand a tóparton akkor ezek az emberek most adták oda az utolsót belépőre? Mind?
FeGyőr cica – ha megszűnt a médiaszabadság és neked személyesen kell bemenni az Origó szerkesztőségébe emberkedni akkor a HVG hogy tudta lehozni a valóság ellentétét?
Товарищ Добрев és Gyurcsány – ha minden brüsszeli pénzcsapot elzártak és megszűnt az orbáni diktatúrában a jogállamiság akkor a Balaton parton most az ENSZ békefenntartók osztanak segély lángost? És a TASZ biztosítja a nyaralást?
Komjáthi – az a sok ember a tóparton mind jogfosztott rabszolga melós aki nem tudja kifizetni a számlákat hónap végén?
Jakab – a markolós haverod is ott volt akit épp most perelsz? És az oktatásegészségügy miatt van ott ennyi ember és a strandbelépő mellé mindenki kapott egy zsák krumplit is?
és végül de a legfontosabb kérdésem:
KEDVES VÁLASZTÓK! KI AZ A BAROM, ÁLLAT AKI MINDEZEK UTÁN MÉG A MOSLÉKOS KONDÉRRA ADJA LE A SZAVAZATÁT 2022-BEN?!
Köszi Bayer Zsolt, hogy tükröt tartottál ennek a semmirekellő, büdös csürhének!
gabóca
2021-08-09 at 16:49
Leopárd! Te magadtól vagy ilyen hülye, vagy képezted magad?
Gedő Tibor
2021-08-09 at 16:46
“…a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a magyar állam közepesen teljesít, mert mint kifejti: „1936 után egészen a mai napig soha nem értük el az akkori relatív fejlettségi szintünket. Ezt hívjuk közepes jövedelmi csapdának.” – olvasom az ATV honlapján.
Innen vette Leopárd Úr!
Poroszlai Róbert
2021-08-09 at 16:43
a pöcegödörsajtósok oda se találnának…..a belpesti aszfaltszarvasok.
Szabó Gábor
2021-08-09 at 16:30
Rossz a mondatszerkesztésed.2010 előtt nem volt innováció, nem volt okos töke beruházás. Nem ezek ragadtak bele a betonba, hanem Te a belpesti romkocsmák valamelyikébe. Örülne Bayer Zsolt, ha az utóbbi 11 év beruházásait, fejlesztéseit az ő nevéhez köthetnénk. Egyébként mi köze van hozzászólásodnak a cikkhez? Ugyanezt olvastam más cikkek alatt is . Csak nem másolod valahonnan ??
Dobi56
2021-08-09 at 16:13
a HVG mint kiderült a csopaki strandon egy 9,30-kor készült vebkamera képpel illusztrálta a cikkét. Az időkép mai vebkamára képe időpontra vissza nézhető. Amúgy reggel 8-kor itt Dél-Pesten 17,3 C fok volt. Nem strandidő. Ennyit a HVG hitelességéről.
Bulldog Orange
2021-08-09 at 16:08
Leopárd! Anyád a testéből él! Amit a komcsi haverjaid elb.sztak azt elöbb ki kell javítani, és utána emelkedni is lehet, és fogunk is.
HotelBravo
2021-08-09 at 15:59
@Leopárd
1972-ben de ne zavarjon
HotelBravo
2021-08-09 at 15:58
@Leopárd
Soha ennyi beruházás nem érkezett soha ennyire könnyű nem volt szerezni pénzt innovációra. Aki mást mond – hazudik.
Aki ilyeneket mond mint te abból kitalálható miféle ember. A kamuprojectekkel házaló piacképtelen vackokra EU-pénzeket akaró ügyeskedő. Szerencsére rendesen elrugdossák az efféléket már nem ugy megy mint bajnai alatt megszoktátok hogy a ‘haver’ okosbaelintézte …
Leopárd
2021-08-09 at 15:53
Nem sikerült elérni az 1936-os fejlettségi csúcspontot-akkor volt a hazai termelékenység-fejlettségi szint a legközelebb a nyugati centrumhoz-közepes jövedelmi csapda jött létre-az állami gazdaságirányítás közepes nívója miatt-a világgazdaságban megismétlődik a 40-es és 70-es évek mintázata.
Leopárd
2021-08-09 at 15:39
CSAPDA VAN-BAYER. MIATTAD LEGINKÁBB-Nincsenek innovációk-nincs okostőke-beruházás-nincs a gazdaságpolitikának irányító agya-a pénzügyi tárca irányít-ezért nincsenek újítások-beleragadt a gazdaság a betonba. TE MEG MEGINT HÍZELEGSZ.