Pesti Srácok

Bayer Zsolt feljelentette a megölésével fenyegetőző férfit

Bayer Zsolt feljelentette a megölésével fenyegetőző férfit

Bayer Zsolt publicista, a Békemenet állandó résztvevője hétfőn feljelentette az őt lelövéssel fenyegető férfit. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint minden korábbinál több gyalázkodás éri az általuk szervezett március 15-i rendezvényt, de eddig olyan fenyegetést nem kaptak, ami miatt módosítani kellene a békemenet programján – írja keddi számában a Magyar Idők.

A békemenetet érő minden korábbinál több gyalázkodás, fenyegetés is mutatja, hogy mekkora a tét - nyilatkozta lapnak ifj. Lomnici Zoltán. A CÖF szóvivője provokátorokra is számít a kormányt támogató március 15-i felvonulás útvonalán, ezért arra kéri a résztvevőket, hogy ne üljenek fel azoknak, akik megpróbálják megzavarni a rendezvényt.

Az elmúlt hat évben megrendezett hat békemenet minden esetben méltóságteljesen zajlott le, és ez most is így lesz”

 

- szögezte le. Azt is elmondta, hogy a rendőrséggel a szervezők folyamatosan egyeztetnek, de eddig nem merült fel olyan tény, ami miatt meg kellene változtatni a rendezvény menetét.

PestiSracok facebook image

Az I. kerületi rendőrkapitányságon megtettem a feljelentést az engem ért halálos fenyegetés kapcsán”

 

- közölte Bayer Zsolt, a lap publicistája. A békemenetek állandó résztvevője vasárnapi sajtótájékoztatóján számolt be először arról, hogy egy internetes bejegyzésben egy férfi azzal fenyegette meg, hogy a békemenet közben egy háztetőn mesterlövészpuskával fogja várni őt és agyonlövi. Bayer Zsolt a feljelentéssel azt szeretné elérni, hogy az interneten se lehessen büntetlenül fenyegetőzni. Azt is leszögezte, hogy eszébe sem jutott, hogy védelmet kérjen, nem fél kimenni az utcára, és a békemeneten is ott lesz.

A haza, a nemzeti függetlenség melletti kiállás a legfőbb üzenete a nemzeti ünnepre szervezett békemenetnek, amire a szervezők legalább 200 ezer embert várnak. A hatalmas tömegrendezvény 11.30-kor kezdődik a Bem téren, ahol felszólal Lengyelország magyarországi nagykövete, illetve a békemenetre érkező lengyel csoport vezetői. A résztvevők „A haza minden előtt” feliratú, Kölcsey Ferenc versét idéző molinó mögött fognak vonulni a Bem tér, Margit híd, Nyugati tér, Alkotmány utca, Kossuth Lajos tér útvonalon. Utóbbi helyszínen csatlakoznak az állami ünnepségen megjelentekhez. Kovács Zoltán kormányszóvivő a rendezvény kapcsán úgy nyilatkozott: szeretettel várják az Országháznál a békemenet résztvevőit is, és remélik, hogy minél nagyobb számban csatlakoznak majd közülük a Kossuth téri díszünnepség résztvevőihez.

A mostani békemenet a sorban hetedik, első alkalommal 2012. január 21-én tartották meg, legutóbb pedig az előző országgyűlési választást megelőzően, 2014. március 29-én.

Forrás: Magyar Idők, fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?