
A migrációból adódó feszültséget egyre kevésbé tudják kordában tartani, ezt a hétvégén történt eset is bizonyítja. Hárman megsérültek a bécsi Keplerplatzon a hétvégi verekedésekben. A támadók – eddigi információink szerint – szír és afgán migránsok. A verekedés hevében a résztvevők késeket rántottak, és törött sörösüvegeket is fegyverként használtak. Az Akta már hónapokkal ezelőtt az említett városrészben járt, ahol riportunkban a helyiek elmondták, hogy Favoritenben a közbiztonság már csak egy fogalom, a hétköznapi nyugodt élet megszűnt, a kerületük elesett…
Csak a pénteki napon két incidens miatt is intézkedtek a rendőrök Favoritenben. Már kora reggeli órákban a hatóságokat egy olyan dulakodás helyszínére hívták ki, ahol információink szerint három férfi kettétört üvegekkel és késekkel támadtak egymásra. Egy huszonéves szír, (egy társával, akiről még konkrétabb információk nem állnak rendelkezésünkre), egy 20 éves, szintén szír vállába vágott egy kést. A támadás során ketten súlyosan megsérültek, mindkettőjüket kórházba szállították.
Még ugyanaznap este egy 29 éves algír férfi egy járókelőre támadt. Először többször ököllel arcul ütötte, majd a földön fekve többször brutálisan belerúgott. Az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba a helyszínre kiérkező mentősök. A támadót ellenállása ellenére végül a rendőrség még a közelben elfogta.
Az esetről a bécsi rendőrség X oldalán (korábban Twitter) annyit írt, hogy véleménykülönbség vezetett a verekedésekhez.
Eine Meinungsverschiedenheit zwischen drei Männern in #Favoriten endete mit einer schweren Körperverletzung. Ein 21-Jähriger attackierte seinen 20-Jährigen Kontrahenten mit einem Messer. #Presseaussendungen https://t.co/bOO4mlbtTN pic.twitter.com/Ir4S5Bw8Ff
— POLIZEI WIEN (@LPDWien) September 16, 2023
A bécsi ÖVP is végül beszámolt szombaton egy harmadik tömegverekedésről melyben hét férfi vett részt Reumannplatzon csütörtökön.
Komoly integrációs és együttélési problémákhoz vezet Bécsben az, hogy egymás mellett párhuzamosan több társadalom – kifejezetten Favoritenben – próbál párhuzamosan élni. A rendőrségnek egyre többször egy „poroltó” szerepébe kell bújnia. A problémákat a gyökerüknél kell megfogni, mégpedig integrációval és oktatással, ezért pedig a városvezetés felelne
– vélekedett Nico Marchetti és Hannes Taborsky önkormányzati képviselők (ÖVP).
Az eset kapcsán megkerestük Sayfo Omar vezető kutatót a Migrációkutató Intézetnél, aki lapunknak elmondta,
Míg 2015-ben még voltak olyanok, akik a háború elől menekültek Európába, ma már szinte teljes egészében a gazdasági migráció jellemző. Nézzük csak meg az érintett férfiak országait: Szíriában 2020-ban elhallgattak a fegyverek, Algériában pedig nem is volt háború az elmúlt két évtizedben. A balhézók tehát egyértelműen gazdasági migránsok
– nyilatkozta portálunknak, majd hozzátette:
Az elmúlt években Európába többnyire olyan fiatal férfiak érkeztek, akik -finoman szólva- már otthon sem a társadalom krémjébe tartoztak. Azt is tudni kell, hogy az észak-afrikai és közel-keleti országoknak szigorú társadalmi és politikai rendje van, a verekedőket, hőbörgőket, zavargókat hamar rendre utasítja a család, az utca népe, de ha nem, hát a rendőrség vagy a titkosrendőrség. Az európai liberális környezetben azonban nincs mitől tartaniuk. Még az a visszatartó erő sincs meg, hogy szégyent hoznak a családjukra
– majd folytatta:
Az, hogy a verekedők üvegeket használtak fegyverként, azt sejteti, hogy az üvegekben előtte alkohol volt. Aminek a fogyasztása ugyebár számukra tilos. Ez jól mutatja, milyen elegyet veszélyes alkothat az európai szabadság, a kultúravesztés és a fiatal migránsokban zubogó tesztoszteron
– zárta gondolatait.
Még júliusban járt Bécs X. kerületében azaz Favoritenben az Akta, hogy utánajárjon azoknak a rémhíreknek, hogy mivé is vált a kontrollálatlan migrációnak köszönhetően ez a városrész. Számtalan helyi lakossal beszélgettünk, akik mind egyhangúan azt a választ adták nekünk, hogy ebben a kerületben már nem lehet a közbiztonságról beszélni: mindennaposak a késelések, betörések, a szexuális bántalmazások és utcai verekedések. Így bárki aki megteheti elmenekül, elköltözik onnan, annak ellenére, hogy egész életét ott élte le korábban biztonságban…
kanigunda
2023-09-19 at 14:17
“A tíz legélhetőbb város toplistája 2023-ban…”
Na hát Harácsony Geji és az atombudija meg a nájlonyfalloszai nem
díjazottak??? Hát ez meg hogy lehet?
2
2023-09-19 at 13:58
Orientál2023-09-19 at 10:53
B+mint egy egy óvodás!
Gyurcsány, Gyurcsány, brüsszel, Gyurcsány, Gyurcsány, soros, Gyurcsány.
Igazi ész érvek !
kaktus úr
2023-09-19 at 13:52
Sajnos! majd miránk is ezvár,ha a már nemtudunk ellentállni a ránkkényszerített kvótának….
addigis ittvannak a mi kisebbségeink….
Tudományos libsizmus
2023-09-19 at 11:18
2015-ben még kocsival jöttek értük a Keletibe. Kergetni való idióták.
Orientál
2023-09-19 at 10:53
P.F.Z. Akkor takarodjál el ebből az országból oda ahol ezek a bűncselekmények történnek és ne feledd magaddal vinni a balliberális zöld Gyurcsánydékat akik veled együtt azt a kártékony korrupt hazug népbe lövető politikát csinálnák amit 2002-től 2010-ig csináltak. Aminek az is lett az ára hogy miattatok emberek 100 ezrei mentek angliába. AVAGY AHOGY GYURCSÁNYOD ELŐKÉSZÍTETTE AZT AMIT ÍGY MONDOTT: ELLEHET INNEN MENNI NA IDEJE LENNE MÁR ELTAKARODNOTOK.
Puncius Pinatus
2023-09-19 at 10:44
Meglehet azok közül valók, akikért a sógorok akkoriban autóikkal jöttek a gonosz magyaroktól hazájukba szállítani a kedves emigráltakat.
Megérdemlitek, sörrel is koccintok erre! Ámbár már lehet azzal is.
P.F.Z
2023-09-19 at 10:16
Cuki2023-09-19 at 10:05
P.F.Z. 2023-09-19 at 10:01
de neked minden erről szól, hogy: de viktor 🤷🏻♂️
Sajnos ez az igazság ilyen ma a magyar demokrácia helyzete ,nem csak szerintem .
Cuki
2023-09-19 at 10:05
P.F.Z. 2023-09-19 at 10:01
de neked minden erről szól, hogy: de viktor 🤷🏻♂️
khm
2023-09-19 at 10:05
pfz
Vár rád az anyád a kamionparkolóban! Ugye tudod?
khm
2023-09-19 at 10:04
Ki kell mindegyikükből bicskázni a bugyogó tesztoszteront!
P.F.Z.
2023-09-19 at 10:01
Cuki2023-09-19 at 09:59
Az egész arról szól ,hogy migráns …majd megvéd victor!
És mindenben is mi vagyunk a legjobbak
P.F.Z.
2023-09-19 at 08:55
A tíz legélhetőbb város toplistája 2023-ban
Bécs, Ausztria.
Koppenhága, Dánia.
Melbourne, Ausztrália.
Sydney, Ausztrália.
Vancouver, Kanada.
Zürich, Svájc.
Calgary, Kanada.
Genf, Svájc.
Mercer listájának első helyén tizenegy egymást követő évben (2009–2019) Ausztria fővárosa, Bécs áll az éves „életminőségi” felmérésében.[de tudjuk lézer dzsony már mondta na ,hogy hanyatlik a nyugat, de Bécs még jobban is]
Édi
2023-09-19 at 08:23
Ezekhez az élményekhez nem feltétlenül kell Bécsbe menni. Budapesten a 6.-7.-8.-9. kerületekben is megkaphatod ugyanazt a filinget.
t
2023-09-19 at 06:20
Triacus
Még egy agymosott szekta tag.
Vágod a lényeget látom.
A cikk elérte a célközönségét.
csakafidesz
2023-09-19 at 02:13
Milyen érdekes, hogy soha nem hordtam kést magammal. A fehér emberek túlnyomó többsége nem hord magánál kést. Ez a színesekre jellemző.
Tessék? Rasszista megjegyzés? Nem ez a rendőrség által is dokumentált tény. Londonban a Notting Hill fesztiválra menet a metró kijáratnál minden fehért tovább engedett az angol rendőrség, de a színesektől sorban szedték egy rúgós késeket. Ja, hogy a Scotland Yard is rasszista.. Valahogy elég sok fekete rendőrt is láttam.
bl
2023-09-19 at 00:23
Mindenkit be kell engedni, ha már bent van akkor engedélyezni kell neki a jövedelemszerzést kábszerekből és lehetővé kell tenni, hogy megismerkedjenek a helyi fiatal lányokkal, fiúkkal, az ízlésük szerint. Nagyjából ennyi a Soros ágenda, és aki ezt nem támogatja azt el kell hallgattatni.
triacus
2023-09-18 at 23:05
@t: “a saját fajtánk is tud ilyet produkálni”
Tehát Ön – és a “fajtája” – nem Homo Sapiens Sapiens fajba tartozik?
Vagy tán Önnek és a “fajtájának” Szegeden a “késes ügy” egyfajta népszokás?
Talán náci fajelméletet tetszik hirdetni? Übermensch?
na4
2023-09-18 at 22:36
Hülye osztrákok 2015-ben bennünket ekéztek, hogy mi nem fogadjuk be a refugee-kat, és kocsi konvojokkal vitték őket Ausztriába (akkor még nem állt a kerítés). Hát megkapták. Élvezzék ki fenékig! Viel Spaß.
Kivagyi
2023-09-18 at 22:28
Soros Gyuri bácsi elképzelése szerint zajlanak a dolgok Európában! Tehát elmegyek Ausztriába és nem az első dolgom hogy munkát találjak, hanem hogy egy ártatlan járókelőt szétrugdossak,megkéseljek stb az utcán… Ennél is nagyobb baj ahogy az osztrákok kommentálják ezeket a tragédiákat:dolgozott benne a tesztoszteron…😎 Ja,hát akkor csak így tovább!
Nem minden tudo
2023-09-18 at 22:12
……a lakosok elmenekulnek, elköltöznek onnan, de amikor szavazni kell, akkor a liberalis meg zöld partokra szavaznak. Ki erti ezt ?
t
2023-09-18 at 21:50
Ez a null kilométeres gyerek nagy cikket akart írni a szívszaggató címmel de ezzel az erővel a mai szegedi szintén késes ügyet is értékelhette volna. Úgy hogy ebben a témában sem kell messzire menni mert itthon a saját fajtánk is tud ilyet produkálni.
Sarolta
2023-09-18 at 20:54
A migriket sajnálják
és eltartsák a nyugatiak az ukránokat
lemészároltatják őket
senki nem sajnálja.
Az orosz férfiakat sem
sajnálja senki.