
A Kínai Kommunista Párt (KKP) szombaton megszavazta Li Csiang kínai miniszterelnök kinevezését, és a Hszi Csin-ping kínai elnök közeli bizalmasának tartott politikust rögtön be is iktatták hivatalába.
A várakozásoknak megfelelően az előzetesen körültekintően kiválasztott mintegy 3000 pártképviselő túlnyomó többsége a 63 éves, közismert kínai politikusra szavazott szombaton a KKP évente megrendezett egyhetes pekingi népgyűlésén. Li Csiang a korábbi sanghaji párttitkár Li Ko-csiangot váltja a miniszterelnöki poszton, aki 2013 és 2023 között kétszer is betöltötte a kormányfői hivatalt. Li Csiang karrierje túlnyomó részét a hatalmas ország gazdag keleti partján töltötte, ahol állítólag komoly gazdasági tapasztalatokat szerzett, és barátságos, szoros viszonyt ápol a magánvállalkozásokkal. Elődjével szemben az új kormányfőt a hivatalban lévő kínai elnök közeli bizalmasának tartják, aki a KKP népgyűlésének pénteki szavazását követően kezdhette meg harmadik elnöki ciklusát.
Kína és a KKP vezetőjeként a 69 éves Hszi Csin-ping az októberi pártkongresszuson már sikeresen eltörölte az életkorral és hivatali mandátummal kapcsolatos korábbi korlátozásokat, amellyel megerősítette és bebetonozta politikai hatalmát a világ második legnagyobb gazdasága élén.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Mark Schiefelbein
Orientál
2023-03-11 at 17:24
Remélem és kívánom hogy legkésőbb időszámításunk 2030-adik évében már Kína lesz és legyen is a világgazdaság legjelentősebb országa. Mert ahogy afrikai népekkel és a többi kontinens népeivel bánik az nem a zsarnoki USA politika.
JG
2023-03-11 at 09:13
A KOMMUNIZMUS BUKÁSÁT NEM HITTEM, DE MEGÉRTEM.
Azt pedig pláne nem hittem, hogy 33 év múlva ide jutunk.
Remélem, hogy Szodoma és Gomora (USA és az EU) bukását is látni fogom!
Baktria
2023-03-11 at 08:39
Kína, Oroszország, Irán, SzaudiArábia, Brazília, stb…közben az USA szorult helyzetében éppen kifosztja a saját szövetségesét az EU-t. Óriási atlantista bukta lesz ebből…