Pesti Srácok

Bejelentette lemondását a japán miniszterelnök

Bejelentette lemondását a japán miniszterelnök

Romló egészségi állapotára hivatkozva bejelentette lemondását pénteken Abe Sinzó japán miniszterelnök. Abe elmondta: nem akart zűrzavart okozni azzal, hogy váratlanul mond le, de fekélyes vastagbélgyulladása kiújult, és további romlással fenyeget. A kormányfő lemondása meglepetést okozott mind pártján belül, mind a pénzpiacokon.

Abe Sinzót 2006 szeptemberében, a japán országgyűlés soron kívüli ülésén választották meg először miniszterelnöknek. 52 évesen az ország legfiatalabb háború utáni, és az első, a háborút követően született miniszterelnöke lett. 2007 szeptemberében váratlanul mondott le több hónapnyi politikai nyomás és népszerűtlenség miatt. 2012-ben tért vissza a japán politika élvonalába. Szeptemberben újraválasztották pártja élére, és decemberben a Liberális Demokrata Pártot elsöprő választási győzelemre vezette. Abe Sinzó másodszor is miniszterelnök lett. Hivatalba lépése után agresszív gazdaság- és monetáris politikába fogott. Összesen 9 évig volt Japán első embere; ezzel ő volt a felkelő Nap országának leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.