Pesti Srácok

Belehalt sérüléseibe az a német rendőr, akit egy afgán férfi késelt meg

Belehalt sérüléseibe az a német rendőr, akit egy afgán férfi késelt meg

Belehalt sérüléseibe az a rendőr, aki a héten a németországi Mannheimben történt késes támadásban súlyosan megsebesült - közölte vasárnap a karlsruhe-i német főügyészség, a mannheimi rendőrfőkapitányság és Baden-Württemberg tartomány bűnügyi hivatala.

A tájékoztatás szerint a támadó többször is megsebesítette késével a 29 éves rendőrt a fején. "Haladéktalanul a tettet követően sürgősségi műtétet hajtottak végre és mesterséges kómába helyezték, ennek ellenére június 2-án, a délutáni órákban belehalt súlyos sérüléseibe" - közölték a német hatóságok. "Gyászolunk egy olyan rendőrt, aki biztonságunkért életét áldozta" - tették hozzá.

A késelés pénteken történt a város központjában, a Pax Europa polgári mozgalom találkozóján, amelyen részt vett Michael Stürzenberger konzervatív politikus, iszlámkritikus aktivista is. Stürzenberger - és másik öt ember, köztük a rendőr is - szintén megsebesült a támadásban. Az elkövetőt lövésekkel állították meg, egyelőre nincs kihallgatható állapotban, több sajtóforrás azonban úgy tudja, hogy egy 25 éves afgán férfiról van szó.

Természetesen a német politika és a német sajtó számára az elkövető indítéka továbbra sem világos. Annyit tudni róla, hogy Afganisztánban született és 2014-ben érkezett fiatalkorúként Németországba. A férfi, aki eddig nem volt ismert a hatóságok előtt, feleségével és két gyerekével a hesseni Heppenheimben élt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Vezető kép: Mannheim, 2024. május 31. Bűnügyi helyszínelő egy kampánysátornál a Baden-Württemberg tartománybeli Mannheim Marktplatz nevű óvárosi terén, ahol egy férfi több embert megsebesített késsel 2024. május 31-én. A rendőrség meglőtte a támadót. A sérültek között van Michael Stürzenberger 59 éves konzervatív politikus, iszlámellenes aktivista is, aki beszédre készült a Pax Europa polgári mozgalomnak a helyszínen tartott rendezvényén. MTI/AP/DPA/Uwe Anspach

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.