
Senki sem ismer olyan nevű embert Újpesten, akinek az aláírásával levelet kapott a minap minden újpesti képviselő Bedő Kata DK-s alpolgármester ittas vezetéséről. Érdekes viszont, hogy a IV. kerületi Momentum két nappal korábban éppen az ittas vezetésről jelentetett meg fizetett hirdetést. Többek szerint akkor már Bedő ügyére célozgattak, aminek a híre a hivatalban napok óta keringett. Azt is valószínűsítik, hogy a momentumosok dobták be az infót a köremailben, vagyis belső harcban érte találat a gyurcsányista alpolgármestert. A minap több lap is megírta, hogy bevonták Bedő Kata jogosítványát, és mivel hivatali sofőr nem áll rendelkezésre, így a politikusnak kissé nehézkes az utazás egy darabig, ami a kerület ügyeiben olykor elengedhetetlen.
“Bedő Kata a legnagyobb partiarc a kerületben”, “Begyurcsányozva vezetett az újpesti alpolgármester” – ezekkel a címekkel jelentek meg cikkek a hétvégén az ügyről, ami egy szabálysértéssel indult, ám annál sokkal nagyobb balhé látszik kikerekedni belőle.
Március 21-én kapták meg sokan – köztük Újpest polgármestere és az összes képviselője – azt az e-mailt, amelyben azt írják:
a hivatalban nyílt titok, hogy az egyik demokratikus koalíciós alpolgármestert valahol a környéken lemeszelték a rendőrök és az illető olyan részeg volt, hogy még a szonda is kiakadt. El is vették a jogosítványát. Mindenki reménykedik, hogy azóta nem vezet.
Megpróbáltuk felhívni az alpolgármester asszonyt, hogy érdeklődjünk, a következő időszakban hogyan tervezi a szükséges hivatali utazásokat, esetleg sofőri szolgáltatást kell-e igénybe vennie, és ha igen, azt közpénzből fogják-e fizetni. Arra is kíváncsiak lettünk volna, netán a pártelnökkel poharazgattak-e az árnyékkormányzás sikereire, hátha ez némiképp tompítaná a felelőtlensége súlyát? A politikus többször is kinyomta a telefonját és más kollégák sem érték el az elmúlt napokban. Egyedül az Indexnek sikerült még közvetlenül a botrány kirobbanásakor elérni: akkor Bedő nem tagadta a jogosítványa bevonását. Ugyanakkor óvatosságra intette az újságírót, megjegyezve, hogy “jogi vita van az ügyben”.
Szabó Balázs független önkormányzati képviselő a Magyar Jelennek azt nyilatkozta, szerinte Bedő Kata a legnagyobb partiarc a kerületben. Felidézte, hogy korábban együtt is buliztak:
Imádtam, amikor lementünk Egerbe és hajnalig rövideztünk, vagy amikor az újpesti bornapokon a záróra után segítettünk neki kimászni a bokorból. Jó, hát most úgy néz ki, visszanyalt a gintonic. (…) De azt a lehetőséget se vessük el, hogy csak így akart jó pontokat szerezni a pártelnökénél, hogy begyurcsányozva száguldozik fel-alá a kerületben. Énnekem semmi jogom bírálni őt, nehogy már a bagoly mondja meg a verébnek, hogy hány ezrelék a véralkoholszint!
– mondta a lapnak Szabó Balázs. Óvatos utalást tett arra, nem biztos, hogy az alkoholmámoros buliknál megállnak a kerületben.
Csapatásban Újpest még így is elbújhat Kispest mögött, bár úgy hallottam, hogy a mi önkormányzatunk is tervezi már a közbeszerzés kiírását néhány ventillátor beszerzésérére
– jegyezte meg Szabó.
Nagy István, a Fidesz frakcióvezetője is azt írta a közösségi oldalán, hogy napok óta pletykálták a városházán Bedő jogosítványbevonását, de ő nem foglalkozik pletykákkal. Ami viszont szerinte annál érdekesebb, az a hír kiszivárgása, hogy ki és miért boríthatott. Nagy István is felidézte, hogy a IV. kerületi Momentum néhány napja fizetett hirdetést tett ki a Facebookra az ittas vezetésről.
Merész kiállás. Célozgatni Bedő Kata ittas vezetésére, de nyíltan megszólalni nincs bátorságuk
– fogalmazott a kormánypárti politikus. Mint ismert, Újpesten koalícióban irányítja a baloldal a kerületet. A kapcsolatokra, közös bulikra a baloldali pártok és a Jobbik között szerinte Szabó Balázs nyilatkozata is bizonyíték.
Ő már csak tudja, hiszen ebben a szövetségben élt 2019-től
– fogalmaz Nagy. Megjegyezte: a következtetés az, hogy ez a baloldal, ilyen, amikor a DK, a Momentum, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik szövetségben vezet egy százezres várost. Hozzátette: belső feszültségektől, Kanász-Nagy Máté LMP-s politikus polgármesteri ambícióitól, a Momentum fizetett hirdetésétől függetlenül a baloldal össze fog fogni jövőre, mert az 5 százalék komoly összetartó erő lesz.
Bedő Kata dékás alpolgármesternek sem az ittas vezetéssel lesz a legnagyobb problémája. A mozimutyi és Soós Edvin ügyével lesz még elszámolnivalója. De ezekről – a bőség zavara miatt – majd legközelebb
– írta a fideszes képviselő.
Kedden délután Szabó Balázs a Közművelődési és Oktatási Bizottság ülésén szerette volna napirend előtt kérdőre vonni Bedőt, de az alpolgármester – aki a legtöbb anyag előterjesztője – nem jelent meg. Szabó Balázs a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, sajnálja, hogy nem tudta kérdéseit feltenni a képviselőtársának. Azért így is felszólalt és megkérdezte, hol van a képviselő asszony, amikor szükség lenne rá.
László54
2023-03-30 at 20:57
Na hát,miért bántjuk a szerencsétlen allergiás a tejre!!
Rózsa
2023-03-30 at 10:07
Bedő Kata DK-ás Cseh Katka MOMENTUM tag egyformák, csak az egyik a saját esküvőjén jár négykézláb az asztal alatt, bolyong a kertben részegen, a másik meg a bulikban nem tudja kihagyni a bokrokat, mert nem uraik saját viselkedésükön a pia miatt. Na hajrá szép lányok igazán jól áll nektek, és nagyon is “példamutató” a viselkedésetek, gondoljátok ti. Szerintetek ilyen az igazán megbízható politikus?
Gullwing
2023-03-29 at 19:04
Alkesz banda…
ó missis alkohol elvtársnő
2023-03-29 at 11:29
Szarházi Bedő Kata degenerált koalíciós alpolgármester elvtársnő egy alkoholista tróger.
Büszke lehet rá a helyben kavaró génhulladék Varnyú et., na meg a derék örökre és bukott miniszterelnök, a kigyókkal-kigyózó mindig részeg disznó Gyurcsótány féreg.
Lehet, hogy Bedő Kata aljadék azért fojtotta részegségét whiskybe, mert Dobrevtehén árnyékszék-kormányába még nem sikerült beinni magát.
Uncle Ment
2023-03-29 at 09:28
Most akkor nincsenek jóban a dékások a momentumosokkal?
Vagy csak úgy csinálnak, de ezt az újpesti momentumosok
nem tudják? Enyhén szórakoztató…
Zéró tolerancia
2023-03-29 at 07:31
Részeg nő a volán mögött. Hányás nem volt? Lyukas harisnya, botladozó tűsarok, négyszemközt a biztos úrral? Semmi ilyen?
Szóval senki nem látta a brancsból, hogy ittasan ül be a hivatali autóba. Senki nem szólt neki, hogy ezt nem szabad.
Újpesten ez a norma, ehhez igazodunk.
pampafu
2023-03-28 at 23:12
Begyurcsányozva száguldozik fel-alá a kerületben.Tetszik. Megveszem.
Kajáry Jánosné
2023-03-28 at 22:43
Fejtől bűzlik a hal!Húgyos Fletó a példa!!!
Budai11
2023-03-28 at 21:40
Még jó, hogy nem jár neki hivatali sofőr! Van BKV, gondolom nem megerőltető a milliós fizuból 9500 Ft-ot kiperkálni bérletre.
Judit
2023-03-28 at 21:30
Micsoda undorító amikor részeg-alkoholista embernek nem mondható alakot lát az ember, hát még ha fehérnép formájúval találkozik.!!!
Orientál
2023-03-28 at 20:55
Ha már Gyurcsánynak lehet munkaidő alatt piásnak lennie. Persze a balliberális totál részeg elvtársnő magát Jupiternek képzelte.
Yoggi
2023-03-28 at 20:26
Biztos, hogy ittas volt? Nem csak isiász?
sanyi05
2023-03-28 at 20:21
Van legalább egy ebben a csótány bandában aki nem tajt alkoholista?