Szabó Csaba, a salgótarjáni Fidesz-KDNP-frakció önkormányzati képviselője lesz a kormánypártok polgármester-jelöltje a Nógrád megyei városban; a politikust Becsó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, Becsó Károly (Fidesz) országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke szerdán, sajtótájékoztatón mutatta be.
Szabó Csaba polgármester-jelölt bemutatkozásában azt mondta: tősgyökeres salgótarjáni, és azért vállalta el a polgármester-jelölti felkérést, hogy összefogással előrébb tudják vinni a város “ügyét”. Hozzátette: a fiataloknak a városba való visszatérést, míg az idősebbeknek, illetve a nyugdíjasoknak egy jobb élet lehetőségét szeretnék biztosítani. Közölte, azért indították el a Merre tovább, Salgótarján? elnevezésű konzultációs sorozatot, hogy az emberek véleményét, problémáit feltérképezve készítsenek programot.
Becsó Zsolt – a jelenlegi szocialista városvezetést bírálva – lesújtónak nevezte a városnak érkező források felhasználását. Emlékeztetett: a szocialista vezetés a kormánytól 9,2 milliárd forint területfejlesztési támogatást, 1,5 milliárd forint szabad felhasználású támogatást, valamint több, mint 600 millió forint működési támogatást kapott, továbbá 2017 márciusában aláírták a több, mint 10 milliárd forintos támogatást magában foglaló Modern Városok Programot. Az országgyűlési képviselő elmondta: az MSZP, a DK és a Jobbik “szivárványkoalíciójának” köszönhetően Salgótarján a megyei jogú városok között elszomorító helyzetbe sodródott. Szerinte ezt tükrözi, hogy itt a legnagyobb a népességfogyás, az álláskeresők száma, ami még a megyei átlagot is meghaladja, és egy kutatás során az is kiderült, hogy itt a legboldogtalanabbak az emberek. Becsó Zsolt közölte, a kampányban a város polgárait arról kérdezik majd meg, merre haladjon tovább Salgótarján. Hozzátette: a “Biztonság, bizalom, bátorság” programját meghirdetve ajánlják a választók figyelmébe Szabó Csabát.
Becsó Károly azt mondta, hogy a térség fejlődésének záloga az elmúlt években az együttműködés volt; együttműködés a települések polgáraival, együttműködés a szomszédos településekkel, a megyével és a kormányzattal. Hozzátette: Salgótarján jelenlegi vezetése sajnos más utat választott, és ennek az lett az eredménye, hogy a város szinte minden mutatója romlott. A változás lehetőségét Szabó Csaba polgármester-jelölt személyében látják – hangoztatta a kormánypárti országgyűlési képviselő.
Skuczi Nándor, a Fidesz megyei elnöke, aki egyben a párt városi elnöke is, elmondta: a területi operatív programokban Salgótarján rendelkezésre álltak a források; ezekért nem kellett versenyeznie, mivel a pénzt kormánydöntéssel megkapta. Közölte: az összeg a megyei jogú városokat nézve, egy főre kivetítve a legmagasabb volt Magyarországon.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS