salgótarján
Orbán Viktor: Rá kell kényszerítenünk az európai vezetőket, hogy ne masírozzanak tovább a háború irányába – Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz! (Videó)
Orbán Viktor az európai választás fontosságára hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalára feltöltött videójában. A kormányfő elmondta, hogy Európa beleugrott egy olyan háborúba, amiből nem tud kiszállni, és a mostani vezetők nem is fognak – hacsak rá nem kényszerítik őket.Nemzetgazdasági Minisztérium: a kormány minden magyar munkavállaló állását megvédi
A kormány megvédi a családokat és a munkahelyeket, ezért a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.Szijjártó: a magyar gazdaság az EU szégyenpadjáról az élvonalba tört
A magyar gazdaság a sorozatos válságok ellenére 2010 óta az Európai Unió szégyenpadjáról az élvonalba tört – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Salgótarjánban, aki arra is emlékeztetett, hogy 2010-ben az ország a tönk szélén állt. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Fort-Bau Therm Zrt. beruházásának átadásán arról számolt be, hogy a magyar tulajdonú építőipari cég két ütemben megvalósuló, 500 millió forint értékű kapacitásbővítő fejlesztéséhez a kormány 200 millió forint támogatást adott, így "bebetonozva" 110 munkahelyet.Kövér László: növelni kell a szülőföld megtartó erejét
Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet- és Közép-Európából, és ez az elvándorlás legalább ezermilliárd eurójába került az érintett országoknak – erről is beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, Salgótarjánban.Korrupt ügyvédet buktattak le Salgótarjánban
Egy folyamatban lévő büntetőügyben bírta rá a tanúkat egy ügyvéd, hogy fizetség ellenében változtassák meg a vallomásukat. Őt, valamint további öt férfit és két nőt hamis tanúzás és közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki – írta honlapján a rendőrség.Két ember halálát okozta a salgótarjáni autótolvaj
Őrizetbe vették azt a tizenhét éves fiút, aki autóbalesetben két ember halálát okozta Salgótarjánban csütörtökön. A fiú jogosítvány nélkül, lopott gépkocsival közlekedett. Korábban elfogatóparancs is érvényben volt ellene, mert nem vonult be a javítóintézetbe.Fekete Zsolt: hatvannégy éve az egész világ Magyarországot figyelte
Hatvannégy évvel ezelőtt ezen a napon az egész világ Magyarországot figyelte – mondta Salgótarján polgármestere az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve pénteken, a nógrádi megyeszékhelyen.Ajánljuk még