salgótarján
Barátjára akarta terelni a gyanút a salgótarjáni gázoló
Nem a korábban őrizetbe vett férfi okozott halálos balesetet Salgótarjánban, hanem a barátja, aki ellen most már hamis vád miatt is folytatják az eljárást. A férfi pénteken elgázolt egy nőt, aki belehalt sérüléseibe – írja az Origo.77 kisfröccs, 112 gól – Puskás útján indult Kocsis Lajos, de nagyon más lett a vége
Legenda lett így is, de mennyivel több volt benne. Kocsis Lajost Puskás Öcsihez hasonló tehetségnek tartották, de hiába ért el mindent fiatalon, később gyengének bizonyult. Mértéktelenül ivott, de az a kilátástalan aranyélet, amelyet élhetett, maga volt a Kádár-diktatúra veleje. Látszólag mindent megkapott, de azt nem, amire szüksége lett volna: kemény edzőket, jó vezetőket, szabad életet. Állítólag a sörre is csak unalmából szokott rá. Így, félig unottan is olimpiai bajnok lett, átlagban minden harmadik meccsén gólt lőtt, összesen 112-t a bajnokságban, de már sohasem tudjuk meg, mire vihette volna, ha esetleg fiatalon Nyugatra mehet. Vagy megzabolázzák. A legenda szerint 144 kisfröccsöt tolt le egy válogatott társával egyetlen nap alatt. Ami tény„Csikó”, avagy „Döbrögi”, azaz Kocsis Lajos története (1. rész.).Az 1956-os sortűz áldozataira emlékeztek vasárnap Salgótarjánban
A nógrádi megyeszékhelyen 1956. december 8-án négyezren tüntettek két munkástanácsi vezető kiszabadításáért az akkori Vásártéren, amikor karhatalmisták és szovjet katonák tüzet nyitottak a békés tömegre. A sortűznek levéltári források szerint negyvenhat halálos áldozata volt, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) százharmincegyre teszi az elhunytak számát. A városi gyásznapon rendezett megemlékezésen Fekete Zsolt polgármester azt mondta: ennyi év távlatából is megmagyarázhatatlan és felkavaró még a gondolata is annak a leszámolásnak, amely az '56-os események legvéresebb sortüzeként került be a történelemkönyvekbe.Fenyvesi: Etnikai, vallási alapon listázná az embereket a salgótarjáni MSZP-s tanácsadó
Nem ad választ az MSZP salgótarjáni képviselője Fenyvesi Gábor, a Fidesz jelöltjének migrációval kapcsolatban feltett kérdésére. A kormánypárti politikus szerint ugyanis fontos lenne tudni azt, hogy a nyíltan bevándorláspárti Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenc feleségével és az ugyancsak nyíltan bevándorláspárti MSZP-s Ujhelyi Istvánnal az illegális migránsok befogadásáról egyeztettek-e Brüsszelben. De ami még inkább aggasztó, az az a dokumentum, mely a kormánypárti politikus szerint azt bizonyítja, hogy az MSZP helyi tanácsadója vallási, etnikai hovatartozás alapján listázna embereket – minderről hétfői sajtótájékoztatón beszélt a Fidesz helyi képviselő-jelöltje.Elszabadult parkoló autó gázolt halálra egy nőt Salgótarjánban
Eddig tisztázatlan körülmények között, nem megfelelő rögzítése miatt, vezető nélkül elindult egy parkoló autó hétfőn Salgótarjánban, és halálra gázolt egy nőt – írja a police.hu. A baleset a Karancs úton történt; a helyszínen a fél útpályát lezárták és rendőrök irányítják a forgalmat.Bemutatták Salgótarján Fidesz-KDNP-s polgármester-jelöltjét
Szabó Csaba, a salgótarjáni Fidesz-KDNP-frakció önkormányzati képviselője lesz a kormánypártok polgármester-jelöltje a Nógrád megyei városban; a politikust Becsó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, Becsó Károly (Fidesz) országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke szerdán, sajtótájékoztatón mutatta be.Szijjártó: Magyarországon építi első külföldi gyárát a Bumchun Precision
Magyarországon építi meg 13,3 milliárd forintból az első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.Salgótarján, szeretem! - Újabb összellenzéki egymásba kapaszkodás
A teljes ellenzék összefog Salgótarjánban egy közös egyesület álcájával - írja a 444.hu. Eger után itt a legújabb ellenzéki összeborulás, amelyben a DK-s együtt kampányol majd a jobbikossal, ezúttal a "Salgótarján, szeretem!" fedőnevű szervezet nevében.Ajánljuk még