salgótarján
Salgótarjánban kétszázan tüntettek a kormány ellen, DK-sok, jobbikosok vegyesen
A városon végigvonuló autós felvonulást, majd a Fő téren tüntetést tartottak Salgótarjánban szombaton délelőtt a munka törvénykönyvének módosítása ellen, rugalmasabb nyugdíjbavonulási rendszert és a sztrájktörvény megváltoztatását követelve. A rendezvényen szakszervezeti vezetők és hét párt képviselői szólaltak fel.Az 1956-os sortűz áldozataira emlékeztek Salgótarjánban
Az 1956-os sortűz áldozataira emlékeztek szombaton Salgótarjánban, az idén történelmi emlékhellyé nyilvánított December 8. téren.Vona szerint bárkivel előfordulhat, hogy erőszakos közösüléssel fenyegeti beosztottját
Nagyon várta már az egész ország Vona Gábor Jobbik-elnök magyarázatát arra, hogy helyettese, Janiczak Dávid miért fenyegette meg anális erőszakkal női beosztottját, akkori kabinetfőnökét. Szombati, salgótarjáni lakossági fórumán Vona végre nyilatkozott az ügyben, és a köztévé Híradójának azt mondta, magánbeszélgetésben bárkivel megeshet, hogy ilyesmit mond.Összegyurcsányozta magát a Hír TV, a böszmebeszédű meg botkázott egyet
Egy Vona Gábor-interjú és egy jobbikos politikus alákérdezése között most Gyurcsány Ferenc elé terített vörös szőnyeget a szebb napokat látott, de teljes simicskista fordulatot vett Hír TV, amely amellett, hogy élőben közvetítette a DK pártelnökének salgótarjáni programbemutatóját, még azzal is kedveskedett Gyurcsánynak, hogy a Facebookon vezető helyen közzétette a böszmebeszédű politikus mai bevonulását. Az egyperces Gyurcsány-méltatás szövege önmagában is olyannyira csöpögős, hogy lavór kell hozzá, de videóval igazán giccsparádé. A Hír TV által megosztott és közkinccsé tett videó szerint Gyurcsányt úgy konferálták fel Salgótarjánban, mint Magyarország miniszterelnökét, úgy, mint az embert, aki éhségsztrájkot vezérelt, aki a "látszatparlamentből" is kivonult, aki meghatározó, csodás, fantasztikus. A nyáltengerben úszkáló felkonfírónak külön jár az éves DK-s prémium, a Hír TV-re meg már szavak, jelzők sincsenek. Íme a videó:Ajánljuk még