A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember – jelentette ki Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján szerda este.
A Hamász ugyanolyan, mint az Iszlám Állam, és úgy fogjuk eltiporni, ahogyan a világ eltiporta az Iszlám Államot
– szögezte le a kormányfő, azt is közölve, hogy Izrael immár ellentámadásba ment át. Joáv Galant védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy Izrael eltörli a Hamászt a Föld színéről. Az eddig ellenzékben politizáló Beni Ganc, a Nemzeti Tábor vezetője úgy fogalmazott, hogy most eljött az összefogás ideje.
Ideje van a békének, és ideje van a háborúnak. Most a háború ideje jött el
– hangoztatta Ganc.
Forrás: MTI
Facebook hozzászólás
lászló54
2023-10-12 at 21:28
A palesztin kérdés megoldása nélkül nincs béke!!
sorry
2023-10-12 at 11:34
A palesztinok legalább 40 éve – amire én emlékezem – saját országot akarnak. Nem hinném, hogy csak Netanjahunak kell megoldani ezt a kérdést. Már réges -régen az ENSZ, az USA a Nyugat, azaz a Világ tárgyaló asztalán kellene lenni ennek a problémának. Van olyan fontos, mint az LMBTQ jogok és a feketék cipőinek csókolgatása, stb. Sajnos nem érzik a felelősségüket ebben a tárgyban az érintettek. Vajon mikor ébred fel a Világ és hathatósan jár közben az arab világ és Izrael közötti ellentét megoldásában? Megmondom, soha. Ezért lesznek még további háborúk.
gyozo2018
2023-10-12 at 11:10
Ezt is az USA robbantotta ki.
Most meg az EU-val veteti meg a fegyvert, amit
egy részről az iszlámnak, más részről álságosan Izraelnek ad.
Orientál
2023-10-12 at 11:00
Greggson Na az ilyen túlszaporodott lusta élősködő parazitáknak akik nem a munkájukból éltek meg. Még az eu-s milliárdok is dőltek hozzájuk.
X2
2023-10-12 at 10:36
Vigyàzni kell a kijelentéssel. A Hamasz felmenői is ott vannak,gyökeret vertek. Azok megsemmisítese nélkül semmi sem biztos. Bár igaza legyen az Izraeli Miniszternek.
nemzeti
2023-10-12 at 10:29
Oriental mindenkire rájár a rúd.
Ez csak idő kérdése. A bosszú is csak “arányos” legyen mint egy rendőri intézkedésnél megkövetelik.
Greggson
2023-10-12 at 10:26
Tetszettek volna a palesztinoknak államot adni.
Keljfel Julcsi
2023-10-12 at 10:24
Az arab, iszlámista terroristák olyanok mint a gaz, soha sem lehet őket véglegesen elpusztítani, mindenütt vissza jönnek. Bibi Netanjau tényleg nem nagyon intelligens.
Állítólag az egyiptomi figyelmeztetést sem vette komolyan.
E. Musk tegnap:
A terroristák most Európában fogják a mészárlást folytatni, csak idő kérdése.
Orientál
2023-10-12 at 10:13
Tisztán tapasztalható és látható is hogy USA-ban Sorosék Bidenékkel az eu-s vezetéssel együtt a HAMAS kommunista fasiszta muszlimjaikat pártolják ezt igazolja hogy az Izrael ellen intézett gyilkos terrorista HAMAS mészárlást követően belengették a szélsőséges terrorista gyilkoló muszlimok pénzügyi támogatásukat az eu-s vezetés részéről akiket Sorosék irányítanak az USA-ból
Schenkhyalfonz
2023-10-12 at 09:53
Gyakorlatilag xarrá kell bombázniuk Észak-Gázát (a Hamász fészkét) és még akkor is qrva sok katona fog meghalni izraeli oldalról. A helyi arabok (amelyek úgy palesztinok, ahogy a b.zik melegek) élete meg nem számít, a cél a Hamász oldaláról a minél nagyobb civil járulékos veszteség, mert az biztossá teszi a bankszámlák megtömését és fegyverek biztosítását.
Királytigris
2023-10-12 at 09:40
Nem bölcs ember ez a Netanjahu.
Régi igazság: A BOSSZÚ, BOSSZÚT SZÜL.
A közel-keleti béke kulcsa a palesztin kérdés megoldása.
ViAM
2023-10-12 at 09:21
“Cukkerberg…”
Egy, a legfontosabb kérdést nem tetted fel. Mi lesz a délvidéki és anyaországi magyarokkal, miután Szabadkán (is) a tálibok vették át a “menekültek” irányítását!
Cukkerberg galaxis
2023-10-12 at 08:57
Kérdések, ha vérengzés lesz:
1./ Kína meddig tudja (majd) visszafogni Iránt, inkluzíve a Hezbollahot. (A kínai olajimport jelentős része arról a környékről származik.)
2./ Mi lesz a híres gázai alagutakkal, mint
(gerilla)harcászati jelentőségű objektumokkal? Ismerik ezeket az izraeliek? Mekkora veszteséggel számolnak? Ha a támadásról semmit(?) nem tudtak, akkor mit tudhatnak az alagutakról? A Hamasz támadás előkészületeit ki bagatellizálta, hogy ártson Netanjahunak? Kizárt dolog, hogy ne tudtak volna a támadásról.
3./ Izraelben egységkormány jött létre. Lesz-e (részleges,) arab egység? Mit lép az ISIS?
4./ Mi lesz Izraelen belül az arabokkal?
5./ Mi lesz az Európában élő arabokkal és az Öböl-menti palesztin vendégmunkásokkal?
6./ Mi lesz a mérsékeltebb Nyugat-barát arab államokkal pl. Egyiptommal és Jordániával?
7./ Mi lesz a Hamaszt támogató országokkal pl. Katarral?
8./ Mi lesz Szíriában? Kap zöld folyosót az ISIS?
9./ Mit lép Törökország?
stb.
10./ Mit lép Oroszország?
nemzeti
2023-10-12 at 08:52
Tessék tessék magyar kormány !
Lehet jó munkaerőt beengedni a kelet ázsiai munkakerülők helyett.
Az indián is okos volt s szorgalmas.
A rezervátumban a palesztinok úgyis 50 %-os munkanélküliségben szenvednek.
Rajzos
2023-10-12 at 08:38
41000 méter hosszú Gáza határa! Izrael 300000 katonával áll most! Az méterenként 7 katona! Ebből mi sűlhet ki?
Csekeő Ervin
2023-10-12 at 08:20
Mielőtt ítélkezünk, meg kell nézni a dolgok okait!
Mi miért történik világunkban?
Minek mi ill. milyen történések voltak az előzményei. Mert tessék tudomásul venni, hogy mindennek voltak előzményei és lesznek következményei!
Ajánlom mindenkinek, olvasgassuk figyelmesen a Bibliát és imádkozzunk!
ViAM
2023-10-12 at 08:08
Csak higgadtan, ha lehetséges! Nehogy aztán mindenki Hamász taggá legyen nyilvánítva!
bl
2023-10-12 at 08:01
@andras
Ugyanez érvényes Európára is. Vannak olyan államok amik 100 éve néhány milliósak voltak és ma már közelíti a népességük teljes Európáét.
andras
2023-10-12 at 07:36
Lehet, hogy a háborút megnyerik, de a békét el fogják veszíteni. Az arabok túl szülik őket, nekik mindig lesz utánpótlásuk.