Pesti Srácok

Benjámin Netanjahu: Izrael korlátozása csak Iránt erősíti

Benjámin Netanjahu: Izrael korlátozása csak Iránt erősíti

Izrael bármilyen korlátozása csak Iránt és szövetségeseit erősíti - jelentette ki vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében.

- mondta Netanjahu a francia államfőnek az izraeli kormányfő hivatalának közleménye szerint.

Macron szombaton arról beszélt, hogy fel kell függeszteni azokat a fegyverszállítmányokat, amelyeket Izrael a gázai övezeti háborúban használ, véleménye szerint ez elősegítheti a politikai rendezésre irányuló erőfeszítéseket.

PestiSracok facebook image

Az izraeli hadsereg néhány hete kezdett Libanonban is intenzív támadásokat, és az elmúlt napokban már szárazföldi csapatokat is küldött a határon túlra a Hezbollah síita milícia ellen.

- áll a közleményben, amely kiemelte azt is, hogy Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter hétfőn Izraelben esedékes látogatása során folytatják a párbeszédet.

Macron a France Inter rádiónak szombaton adott nyilatkozatában a fegyverszállítások felfüggesztése mellett elsődlegesnek nevezte a visszatérést a politikai megoldáshoz.

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa vasárnap Bejrútban nyilatkozva kijelentette, hogy Izrael légicsapásai Libanonban sértik a nemzetközi humanitárius jogot, mivel polgári létesítményeket érnek és civilek is áldozatul esnek. Külön szóvá tette az egészségügyi intézmények elleni csapásokat.

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa a menekültek számára berendezett szükségszállásokon tett látogatása során sürgette a nemzetközi közösséget, hogy szánjon több forrást a libanoniak támogatására.

A libanoni hatóságok szerint szeptember óta több mint kétezren haltak meg az izraeli műveletekben, az áldozatok között sok a civil. Közlésük szerint mintegy 1,2 millió ember menekült el otthonából, közülük 374 ezren Szíriába.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.