Pesti Srácok

Benkő Tibor: A honvédelem nemzeti ügy

Benkő Tibor: A honvédelem nemzeti ügy

A honvédelem nemzeti ügy – hangoztatta a honvédelmi miniszter a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot ismertetve kedden, a Veszprém Megyei Kormányhivatalban.

Benkő Tibor előadásában hangsúlyozta: a Zrínyi 2026 programmal modern, erős Magyar Honvédség megteremtése a cél, amely Magyarország, valamint a magyar polgárok biztonságát tudja garantálni és szolgálni a jelenben és a jövőben egyaránt. A miniszter úgy fogalmazott: "láthatjuk", mi történik a nagyvilágban és Európában, "szűkebb környezetünkben".

– hívta fel a figyelmet. Azt mondta: az, hogy a Nyugat-Balkánon viszonylagos béke és biztonság van, annak köszönhető, hogy több ezer katona teljesít békemissziós feladatot azért, hogy ne alakuljon ki újabb konfliktushelyzet. A miniszter szerint Magyarország számára rendkívül fontos, hogy a déli szomszédságban hogyan alakul a jövő, mennyire lesz stabil, kiszámítható a helyzet, és "kell-e attól rettegnünk, hogy újabb háború lesz az ország déli határán". Oroszország és Ukrajna viszonyáról szólva úgy fogalmazott: szinte pillanatok alatt indult el a hibrid hadviselés, amit Oroszország Ukrajnával szemben alkalmazott.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a miniszter. Benkő Tibor arról is beszélt: Magyarországon 2015 óta csaknem húszezer katona vesz vagy vett részt a határvédelemben, segítve a rendőri erőket, az önkéntes területvédelmi tartalékosok száma pedig 2019-re 8700 fölé emelkedett.

A honvédelmi miniszter hibás felfogásnak nevezte azt, hogy amikor Magyarország a NATO tagja lett, "hagytuk leépülni a honvédséget". Mint mondta, a washingtoni szerződés nemcsak a kollektív védelemről szól, hanem tartalmazza azt is, hogy minden ország köteles olyan képességet építeni és fenntartani, amely garantálja az országa biztonságát. Hozzátette, hogy jelenleg a NATO két veszélyeztetettségi irányt jelöl meg: az egyik az Oroszország irányából érkező, és most már kijelentik azt is, hogy van az Észak-Afrika, Ázsia és a Nyugat-Balkán felőli fenyegetettség is, beleértve a terrorizmust és a migrációt.

– jelentette ki. Közölte: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program középpontjában egyrészt az ember, a katona áll, ugyanakkor a haderőfejlesztés terén haderőnemenként és képességenként a huszonegyedik század kihívásait kezelni képes technikai eszközöket kell beszerezni. Benkő Tibor a haderőfejlesztés Veszprém megyét érintő vonatkozásairól szólva megjegyezte: Szentkirályszabadján mintegy húszezer négyzetméteres modern logisztikai bázis építése indul meg nemsokára, Várpalotán és környékén pedig olyan korszerű szimulációs rendszer áll rendelkezésre, amely a katonák felkészítését biztosítja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.